Nem szavazott bizalmat a parlament a Veştea-kormánynak, aminek legalább annyira lehet örülni, mint bánkódni fölötte. Az ugyanis, örvendetes, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nem szállt be a kormányt támogató parlamenti többségbe (nélkülük viszont nem jött össze a szükséges szavazatszám). Egy ilyen gesztusnak nemcsak a szimbolikája lett volna lesújtó, de a szavazatokat sehol nem adják ingyen, a magyarellenes párt minden bizonnyal megkérte volna az árát Adrian Veştea kormánya támogatásának. De még ha el is tekintünk – az egyébként jogos – kisebbségi félelmektől, akkor sem ígért semmi jót az, hogy a kijelölt miniszterelnök programját szinte teljes egészében a korábbi kormányprogramokból ollózta össze, néhány homályos lózungon kívül nem tudhattuk meg, hogy miként akarja a kormány újraindítani a gazdaság motorját, élénkíteni a beruházásokat és a fogyasztást.
Másfelől viszont egyelőre itt maradtunk Bolojannal, aki jobb ügyhöz méltó lendülettel veri szét az ország gazdaságát és immár saját pártját is. Paradox módon az a szerencsénk, hogy az ügyvezető kormány nem bocsáthat ki kormányrendeleteket és törvénytervezeteket, így működésének ártalmas hatása valamennyire korlátozott (mint a régi viccben: milyen jó, hogy lassan haladunk, mert rossz irányba megyünk).
Eljárási szempontból most minden kezdődik elölről, a helyzet ugyanaz, mint május 5-én, amikor megbukott a Bolojan-kormány. Az elnök konzultál a parlamenti pártokkal, majd újra nevesít egy kormányfő-jelöltet és a többit már tudjuk…
Az eddigiekhez képest a különbség mindössze annyi, hogy a politikai válság a Veştea-epizód nyomán tovább mélyült. Gyakorlatilag szakadás következett be a Nemzeti Liberális Pártban (PNL). A jelentős hagyományokra visszatekintő – bár vitatható demokratikus kvalitásokkal bíró – történelmi párt mára teljesen elvesztette ideológiai arcélét és Bolojan hatalmi, illetve személyes ambícióinak eszközévé vált. Călin Popescu-Tăriceanu volt pártelnök és kormányfő nem minden keserűség nélkül jegyezte meg, hogy a párt nevében a “liberális” jelzőt, akár “szocialistára” is cserélhetnék (hogy nemzeti szocialista párt legyen), ez az égvilágon semmit nem változtatna a PNL politikáján. Veştea-t úgy is felfoghatjuk, mint a párt rebellis szárnya kétségbeesett lépését arra, hogy megszabaduljon az egyre autokratiksabb tempókkal politizáló Bolojantól. A szomorú ebben az, hogy úgy tűnik, a szakadároknak csak a pártelnök személyével van gondjuk, de nem fogalmaznak meg alternatívát annak gazdaságpolitikájával szemben. Az pedig már a történet vígjátékba hajló része, hogy a szcéna minden szereplője úgy határozta meg saját magát, mint aki a Rendszerrel harcol, miközben leginkább egymást gyepálták. (De ha már itt tartunk: az azért legalábbis gyanús egybeesés, hogy egyetlen napon helyezték – korrupció gyanújával – rendőri felügyelet alá Bukarest főpolgármesterét, Ciprian Ciucut, Bolojan leghangosabb támogatóját és a bíróság, felfüggesztette a PNL azon döntését, amellyel kizárta a szervezet vezetéséből a szakadárokat.)
A Veştea-kormány beiktatásának elmaradása egyben Nicuşor Dan államfő kudarca is. Kiderült ugyanis, hogy a román és magyar hoch-értelmiség által Crin Antonescuval szemben nagy erőkkel támogatott matematikus-politikus semmiben nem különbözik elődeitől, a transzparens társadalmi vitákkal szemben ő is a háttéralkukat részesíti előnyben.
Most a labda ismét az államfő térfelén pattog, aki két dolgot tehet: vagy megbízza kormányalakítással a Szociáldemokrata Párt vezetőjét, Sorin Grindeanut, vagy pedig keres egy újabb, többé-kevésbé független, jelöltet, aki – ha nem tudja megszerezni a szélsőségesek legalább egy részének a támogatását – akkor megjósolhatóan Tomac vagy Veştea sorsára jut. A helyzetet némiképp színezi, hogy két visszautasított kormányalakítási kísérlet és hatvan nap elteltével az elnöknek jogában áll feloszlatni a parlamentet és új választásokat kiírni. Az igazi gond az, hogy a felsorolt változatok mindegyikében – beleértve az előrehozott választásokat is – a stabil kormánytöbbség létrehozása nem lehetséges az AUR támogatása nélkül – ennek minden bel- és külpolitikai következményével együtt.
