Mielőtt a kormányalakítással kapcsolatos lehetséges forgatókönyveket számbavennénk, javaslom, hogy tartsunk egy rövid szemlét a frontokon. Két hatalmi központ alakult ki. Az egyik az Ilie Bolojan leköszönő miniszterelnök köré csoportosuló Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ (bár ez utóbbi lojalitására nem fogadnék nagyobb tételben). A másik a Szociáldemokrata Párt (PSD), a nacionalista, populista, oroszbarát Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és két további kisebb szélsőséges párt laza, kormánybuktató szövetsége. Az előbbinek nincs meg a szükséges parlamenti többsége ahhoz, hogy el tudják fogadtatni a parlamenttel a saját kormányukat, az utóbbiak közül pedig a PSD nem akar kormányozni az AUR-al. Az ő céljuk az, hogy helyreálljon a négypárti, esetleg az USR nélküli hárompárti Európa-barát koalíció, viszont Bolojan nélkül. A Bolojan-koalíció ezzel szemben megsértődött és azt hangoztatja, hogy ellenzékbe vonul.
A kialakult helyzetben megnőtt Nicuşor Dan államfőnek a mozgástere. Az Alkotmány szerint ugyanis, most rajta a sor, hogy a parlamenti pártokkal történt egyeztetés után kijelölje az új miniszterelnök személyét, akinek tíz nap áll a rendelkezésére arra, hogy a parlament elé járuljon és bizalmat kérjen maga, kormánya és a programja számára. Amennyiben ezt a bizalmat két egymást követő kormányfőjelölt sem kapja meg, és az első felkéréstől számított hatvan napon belül nem sikerül beiktatni az új kormányt, akkor az államfőnek jogában áll – de nem kötelessége – kiírni az előrehozott választásokat. Az alaptörvény azonban semmilyen határidőt nem szab az ország elnökének, aki így gyakorlatilag korlátlan ideig próbálkozhat új és újabb kormányfő-jelöltekkel. Csakhogy ez idő alatt az országnak csak ügyvezető kormánya van, ami azt jelenti, hogy felhatalmazása csak a közigazgatás működtetésére szól, de nem fogadhat el kormányrendeleteket, sürgősségi kormányrendeleteket és nem kezdeményezhet törvénytervezeteket, vagyis eszköztelenné válik programja végrehajtására. Erre egyébként már volt példa. 2009 október 13-án bizalmatlansági indítvány révén megbukott az Emil Boc vezette kormány. Traian Băsescu előbb Lucian Croitorut, majd Liviu Negoiţa-t jelölte kormányfőnek, de az egyik megbukott, a másik pedig még a szavazás előtt visszaadta mandátumát. A helyzet Traian Băsescu újraválasztása után oldódott meg, amikor a parlament 71 nap után – az RMDSZ nem eléggé elítélhető módon megadott támogatásával – lehetővé tette a második Boc-kormány beiktatását szabad utat engedve még öt évre a băsescui önkénynek.
Visszatérve a hatalmi központok stratégiájához, most mindkét tábor arra játszik, hogy a másik el akarja kerülni az előrehozott választásokat és végül elfogadják a további kormányzásnak általuk támasztott feltételeit. Paradox módon a jelenlegi helyzet – az AUR-on kívül – senkinek sem jó. A PSD nem tud kormányozni, távol marad az erőforrásoktól, Bolojan viszont kénytelen gúzsba kötve táncolni, hiszen nem élhet a törvénykezés eszközeivel (kormányrendeleteket nem hozhat, a parlamentben pedig nincs többsége). És miközben az eddigi kormánypártok azt várják, hogy a másik rántsa félre a kormányt, Nicuşor Dan – aki az utóbbi időben látványosan távolodni kezdett Bolojantól – nem várt lehetőséget kapott arra, hogy egy számára barátságos kormányt gründoljon össze. Őt nem sürgeti az idő.