Az elmúlt pár napban két különböző sajtóhírben szerepelt a Szent Anna-tó: egyrészt a Hargita Megyei Kulturális Központban múlt csütörtökön ismertette a sepsiszentgyörgyi MAGMA Kortárs Közeg Egyesület kezdeményezésére, a Székely Nemzeti Múzeummal és az ETNA Alapítvánnyal való együttműködésben létrehozott AnnART Archívum projektet a három kurátor, Kispál Ágnes Evelin, Kispál Attila és Miklós Szilárd, beszámolva annak célkitűzéseiről, módszertani kihívásairól és eddigi megvalósításairól, ugyanakkor videó- és képanyagot mutattak be az archívumból.
Másrészt pénteken átadták a Szent Anna-tó kráterének peremén az Ökocentrum és Tudásközpont nevű objektumot, a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával az 1963-ban épített menedékház helyén emelt épületben közösségi terek – köztük vetítésre alkalmas terem és szemléltető helyiség –, no meg vendégszobák állnak a kutatók rendelkezésére. A beruházást a Pro Szent Anna Egyesület kezdeményezte.
Érdeklődéssel olvastam a beszámolókat a két eseményről, ugyanis megmagyarázhatatlan vonzerővel bír számomra a krátertó, a kilencvenes években gyakran éreztem szükségét annak, hogy Tusnádfürdőről vagy Bálványosfürdőről, netán Bükkszádról gyalogosan vagy stoppal, később autóval felkeressem a tavat, megmártózzak hűs vizében, körbegyalogoljam, megnézzem a Szent Anna-kápolnát és felkutassam a régi kápolna romjait, csodáljam a tó vizében tükröződő kék eget. Sokat kerestem, de nem találtam magyarázatot a hely rám gyakorolt vonzerejére. A maga idejében Orbán Balázs is magyarázatot keresett rá, 1868-ban megjelent művében úgy vélte, hogy a hely népszerűségét a tó „titokteljes partjain” hajdanán állt pogánykori áldozóhely magyarázza, szavai szerint „mivel pedig e vallás a természeti erők istenítésén alapult, a természetnek egy ily nagyszerű temploma, minő a Sz.-Anna tó, bizonnyal ki sem kerülhette figyelmöket”.
Így volt-e vagy sem, ma már nem tudhatjuk, tény, hogy a vonzerő változatlan. Ezt bizonyítja az, hogy a környékbeli fiatalok kedvenc kirándulóhelye és találkozási helye volt, az ittlétre okot a Szent Anna-napi búcsú szolgáltatott. Erre az igényre épült rá a rendszerváltást követően például a Bálványosi Nyári Szabadegyetem, de ebből eredeztethető a Baász Imre képzőművész és az Etna csoport által kezdeményezett kortárs művészeti eseménysor, az AnnART Nemzetközi Performansz Fesztivál is, amely tíz kiadást ért meg 1990–1999 között. A rendezvényt Baász Imre képzőművész indította, majd 1991. júliusában bekövetkezett halála után Ütő Gusztáv vállalta a szervezést. Az AnnART Archívum honlapján olvasható ismertető szerint Ütő Gusztáv vezetése alatt a „fesztivál jelentősen megnőtt és fontos katalizátorává vált a sepsiszentgyörgyi kortárs művészeti szcéna fejlődésének, valamint nemzetközi referenciaponttá a helyi művészeket integráló performanszművészeti hálózat révén.” Az archívum e tíz termékeny esztendőt dokumentálja.
Bő negyedszázada kongatták meg a vészharangot a környezetvédők, hogy veszélyben a Szent Anna-tó: víztömege csökkent és szennyezetté vált. Fokozatosan korlátozó intézkedéseket vezettek be a tó állapota romlásának megállítása, netán visszafordítása érdekében: eleinte korlátozták a gépkocsiforgalmat, tiltották a tűzgyújtást a tó partján, majd kitiltották a kráterből nemcsak az autókat, hanem a fürdőzőket is, a látogatási kedv visszaszorítását szolgálják a prohibitív parkolási és belépti díjak is. Bár ez nézőpont kérdése… A frissen átadott Ökocentrum és Tudásközpont léte szintén a hely vonzerejét igazolja. S jelzi azt is, hogy a tulajdonosok, a szakemberek szívükön viselik e természeti ritkaság sorsát, szeretnék megőrizni a következő nemzedékeknek. Mint ahogy az AnnART Archívum is az efemernek hitt akcióművészetet dokumentálja, megőrizve az utókornak.
Ezért követtem figyelemmel a Szent Anna-tóhoz kötődő két hétvégi eseményt…