Péntektől lezárják a lengyel–belarusz határt – jelentette be Marcin Kierwiński, Lengyelország belügyi és közigazgatási minisztere.
A légtér használatát is korlátozzák az ukrán és a fehérorosz határ mentén. Drónt csak a hadsereg reptethet, és csak azok a repülőgépek közlekedhetnek az érintett területen, amelyek engedélyt kaptak a hatóságoktól. A lengyel belügyminiszter azt mondta, további provokációra is számítanak Oroszországtól. A légtérzárat illetően nemzetbiztonsági okokból hozták meg a döntést -tudósít a Telex lengyel forrásokra hivatkozva.
Amint arról korábbi híradóinkban beszámoltunk ezen a héten kedd este és szerda reggel között tizenkilenc orosz drón repült be Lengyelország légterébe. Lengyel és NATO-gépek legalább négy drónt lelőttek. Az egyik lelőtt drón roncsa eltalált egy lakóházat. Később rábukkantak egy ismeretlen eredetű rakéta roncsaira is. A belarusz hatóságok azt állítják, hogy ők is lelőttek pár drónt a saját légterükben. A lengyel belügyi és közigazgatási miniszter úgy nyilatkozott, hogy vélekedésük szerint az oroszok szándékos akciót hajtottak végre, hogy teszteljék a NATO légvédelmét, hatékonyságát, reakcióidejét.