Első fokon nyolc év börtönbüntetésre ítélte a legfelsőbb bíróság Darius Vâlcovot, Viorica Dăncilă miniszterelnök tanácsadóját, a Szociáldemokrata Párt egyik fő gazdasági stratégáját, aki a Ponta-kormányban három hónapig pénzügyminiszter is volt. Az első fokú ítélet szerint 6,2 millió lejt koboznak el tőle, és továbbra is érvényben marad a vagyonzár, amelyet korábban rendeltek el ellene. A korrupcióellenes ügyészség 2015 májusában emelt vádat befolyással való üzérkedés és pénzmosás miatt. A vádirat szerint Vâlcov Slatina város polgármestereként kétmillió euró kenőpénzt fogadott el egy üzletembertől előnyös önkormányzati szerződésekért cserébe. Azzal is vádolják, hogy polgármesterként, később pedig szenátorként és pénzügyminiszterként közvetítőkön keresztül a tisztséggel összeegyeztethetetlen kereskedelmi tevékenységet folytatott. Az ő nevéhez fűződik az SZDP által az elmúlt három évben többször módosított adótörvény, amely adócsökkentéseket vezetett be és megpróbált nagyobb adófegyelmet meghonosítani.
A Lukoil benzinkutak jogszerűen működhetnek még
2026 áprilisáig jogszerűen működhetnek a Lukoil benzinkutak.
Tovább...Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok bukaresti külképviseletéhez fordult Kulcsár-Terza József
A Magyar Polgári Erő elnöke azt kérte a két nagyhatalomtól, hogy diplomáciai tárgyalások során gyakoroljon nyomást Romániára az országban élő magyar közösség jogainak betartása érdekében.
Tovább...Megújul Nagybánya egyik legértékesebb történelmi városrésze
Jelenleg a rehabilitációt megalapozó megvalósíthatósági tanulmány kidolgozása zajlik – jelentette be a helyi alpolgármester.
Tovább...Nicușor Dan visszaküldte a parlamentnek a 2002/31-es sürgősségi kormányrendeletet módosító törvényt
Az államfő meglátása szerint a jogszabály jelenlegi formája a 'feszültségek felerősödéséhez' vezethet.
Tovább...