A Román Nemzeti Bank 3,5 százalékra emelte az idei év végi inflációs előrejelzését a korábban közölt 3,2 százalékhoz képest. Mugur Isărescu jegybankelnök az inflációs jelentést ismertetve elmondta, az első és második negyedéves előrejelzést 3,9 százalékról 5 százalékra emelték, ami azt jelenti, hogy év közben 5 százalékos éves fogyasztói árnövekedésre is számítanak. Az új előrejelzés szerint 2019 végére 3,1 százalékos inflációs rátára számítanak. Isărescu szerint a külföldi tényezők közül az élelmiszerek árának alakulása befolyásolja az inflációt, hiszen Romániában nagyobb lett az élelmiszerimport a megnőtt fogyasztás következtében. A belföldi hatások között a bizonytalan adópolitikát és az államháztartás bevételeit, valamint a munkaerőpiaci feszültségeket említette az inflációt befolyásoló kockázati tényezőként. Az éves inflációs ráta másfél év után, tavaly januárban került ismét pozitív tartományba, azóta gyors ütemben nő, decemberben négy és fél éves csúcsra, 3,3 százalékra emelkedett.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...