Szent László-zarándoklatot tartottak vasárnap Nagyváradon a városalapító király szentté avatásának a 825. évfordulóján. Az eseményre elhozták a szent király győri ereklyéjét, amely fél évezred múltán tért vissza Váradra -számol be a Krónika. A nagyváradi székesegyházban tartott ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros celebrálta, aki beszédében vázolta azt a történelmi kort, illetve azokat a körülményeket, amelyekben László királyként élt és uralkodott. A szentmise után Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes is beszédet tartott, melyben főként arra tért ki, mai olvasatban László király a keresztény magyarságért, illetve az európai eszmékért küzdött. Büszkék lehetünk arra is – mondta Semjén Zsolt – hogy a katolikus egyháznak az Árpád-ház adta a legtöbb szentet, elég csak ha azt említjük, hogy Magyarország első királyát, Istvánt szentté, utolsó királyát, IV. Károlyt pedig boldoggá avatta a katolikus egyház.
Donald Trump zokon vette, hogy a NATO-szövetségesek nem küldtek hadihajókat a Hormuzi-szorosba
Az Egyesült Államok két és fél tonnás óriásbombákat vetett be iráni célpontok ellen a Hormuzi-szoros térségében. A közel-keleti térségért is…
Tovább...Új Patriot légvédelmi rendszert telepít a NATO Törökországba
Törökország ma bejelentette, hogy a NATO új Patriot légvédelmi rendszert telepít az ország déli részén fekvő, amerikai erőknek is otthont…
Tovább...Pánikot keltettek Libanonban az izraeli támadások
Hatan meghaltak és legalább 24-en megsebesültek a libanoni főváros, Bejrút központját ma hajnalban érő izraeli légitámadásokban. Ezzel egyidőben Izrael megkezdte…
Tovább...Elsüllyedt egy vontatóhajó a Midia kikötőben
Elsüllyedt ma reggel egy vontatóhajó a Konstanca megyei Midia kikötőben. A hajón öt személy tartózkodott, négyet nem találtak meg és…
Tovább...