Egy államcsíny kezdetének nevezte Liviu Dragnea, a román Szociáldemokrata Párt elnöke, hogy Klaus Johannis államfő részt vett a közkegyelemről szóló rendelettervezetek elleni tegnapi bukaresti tüntetésen. A képviselőház elnöki tisztségét betöltő politikus vasárnap este Facebook-bejegyzésben reagált arra, hogy aznap országszerte tüntetők ezrei vonultak utcára Bukarestben és számos megyeszékhelyen a Sorin Grindeanu vezette kormány közkegyelmi tervezete és a büntetőtörvénykönyv módosítása ellen tiltakozva. Dragnea azzal vádolta meg Klaus Johannist, hogy ?egy engedélyezetlen tüntetés, egy új bányászjárás” élére állt, amelynek célja a szociáldemokrata elnök szerint Románia kormányának, valamint alkotmányos rendjének megdöntése. A tüntetők száma meghaladta a 15 ezret, egyes források szerint a 30 ezret is. Az utcára vonult tüntetők szerint a kormánytöbbség nem a börtönök túlzsúfoltsága miatt akarja módosítani a büntetőjogot, hanem így akar mentőövet dobni a korrupcióval gyanúsított politikusainak.Tegnap nemcsak Bukarestben, hanem az ország csaknem valamennyi nagyvárosában tüntetők vonultak utcára. A hírtelevíziók beszámolói szerint Kolozsváron és Temesváron is több ezren vonultak utcára. Tegnap a külföldön élő románok is tüntetéseket szerveztek Franciaországban, Olaszországban, Angliában, Dániában és Norvégiában, ahol több tucatnyi demonstráló tiltakozott a szociálliberális kormány közkegyelmi tervezete ellen.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...Pálúr János orgonaművész koncertezik Bukarestben
Ma este különleges orgonakoncertet tartanak Bukarestben: Pálúr János magyar orgonaművész lép fel a Szent József‑katedrálisban. A koncert címe Teremtéstörténet, amelyben…
Tovább...Mozaik, 2026. március 17-e
Adásunkban beszélgetést hallhatnak Ferencz Angélával, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjével, akit nemrégiben beválasztottak a Kulturális Minisztérium alárendeltségében működő Román…
Tovább...