Augusztus végéig közvitára bocsátja a kormány a külföldön élő román állampolgárok szavazását megkönnyítő rendeletet ? mondta el a kabinet mai ülése előtt Dacian Cioloş miniszterelnök. A kormányfő szerint azért van szükség a társadalom bekapcsolására, mert fennáll annak a veszélye, hogy az új szabályozás a korábbi választási törvénynél is nehézkesebbé tenné a külföldi voksolást. Ciolo? hozzátette: szerinte a választási jegyzékbe feliratkozottak alacsony száma nem csak az információ hiányával magyarázható. Az Állandó Választási Hatóság közlése szerint hétfőig csak 3613 külföldi lakcímmel rendelkező román állampolgár kérvényezte, hogy felvegyék a választási névjegyzékbe. Dacian Cioloş szerint a jelenlegi törvény hiányossága az is, hogy nem számolt azzal, hogy kevesen fognak regisztrálni a választási jegyzékbe. Az ügyben megszólalt Traian Băsescu volt államfő is, aki szerint a levélben történő szavazás kudarcba fúl majd és azt kérte, hogy a kormány jelentősen növelje -1500-2000-ra ? a külföldi szavazókörzetek számát. Kezdeményezése elnyerte a Nemzeti Liberális Párt tetszését is, amely hétfőn arra kérte a kormányt, hogy növelje a szavazókörzetek számát és hogy a levélszavazásra vonatkozó igény bejelentését internetes felületen is be lehessen nyújtani.
Donald Trump zokon vette, hogy a NATO-szövetségesek nem küldtek hadihajókat a Hormuzi-szorosba
Az Egyesült Államok két és fél tonnás óriásbombákat vetett be iráni célpontok ellen a Hormuzi-szoros térségében. A közel-keleti térségért is…
Tovább...Új Patriot légvédelmi rendszert telepít a NATO Törökországba
Törökország ma bejelentette, hogy a NATO új Patriot légvédelmi rendszert telepít az ország déli részén fekvő, amerikai erőknek is otthont…
Tovább...Pánikot keltettek Libanonban az izraeli támadások
Hatan meghaltak és legalább 24-en megsebesültek a libanoni főváros, Bejrút központját ma hajnalban érő izraeli légitámadásokban. Ezzel egyidőben Izrael megkezdte…
Tovább...Elsüllyedt egy vontatóhajó a Midia kikötőben
Elsüllyedt ma reggel egy vontatóhajó a Konstanca megyei Midia kikötőben. A hajón öt személy tartózkodott, négyet nem találtak meg és…
Tovább...