A közalkalmazotti bérekkel kapcsolatos rendelet kiegyenlíti a rendszer aránytalanságait és az egészségügyre fekteti a hangsúlyt ? jelentette ki tegnap este a miniszterelnök. Dacian Cioloş arra kérte a munkaügyi minisztert, elemezze annak lehetőségét, hogy a vállalható költségvetési kiutalásban fokozottan figyeljenek az egészségügyre, és egészítsék ki a béreket. A többi terület is fontos, nemcsak az egészségügy, de a jelenlegi kormány nem tudja orvosolni a rendszer valamennyi gondját – tette hozzá Cioloş, aki megerősítette a rendelet életbe lépését követően egyetlen fizetés sem fog csökkenni. A dokumentum elsősorban a kezdők bérére keres megoldást – a rendelet 10 százalékkal növelné a kezdők béreit. Teljesítmény függvényében pót-juttatásokat is biztosítanának. A miniszterelnök szerint a tervezet a mai kormányülésen még nem kerül napirendre. A tanügyi szakszervezetek ugyanakkor azzal vádolják a kormányt, hogy nem foglalkozik az oktatás ügyével ezért sztrájkkal fenyegetőznek. A miniszterelnök tegnap Klaus Johannis államfővel és a kormány képviselőivel is tárgyalt a közalkalmazotti béreket érintő rendeletről.
Bulgária, Románia és Törökország külügyminiszterei tárgyaltak
A NATO külügyminiszteri találkozója keretében tárgyalt a három ország külügyminisztere.
Tovább...Ausztria támogatja Románia csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez
Ezt Christian Stocker osztrák kancellár jelentette ki.
Tovább...Magyarországon is megállt a kormányfő Ausztria felé
Az energiaösszeköttetések fejlesztéséről tárgyalt szerdán Ilie Bolojan miniszterelnök a magyar kormányfővel és az osztrák kancellárral. A látogatás egyik fő célkitűzése,…
Tovább...Prioritás az uniós védelmi felkészülés
Románia a továbbiakban is aktív és konstruktív résztvevője kíván lenni az európai vitáknak - jelentette ki Nicușor Dan államfő az…
Tovább...