Ma egy olyan témáról lesz szó, amely korábban is terítékre került, de úgy érzem, érdemes visszatérni rá. Az igetős kapcsolatok írásmódjára céloztam, azonban mielőtt részletesen kifejteném a témát, emlékeztetőként felidézem, milyen igekötőkkel találkozhatunk nap mint nap…
Többek között van az abba, alá, át, be, bele, benn, egybe, el, ellen, elő, előre, fel vagy föl, félbe, félre, felül vagy fölül, hátra, haza, helyre, hozzá, ide, keresztül, ki, körül, külön, le, meg, mellé, neki, oda, össze, rajta, szembe, szét, tele, tovább, túl, utána, végig, vissza, és még folytathatnám a sort.
Bár a szabály kimondja, hogy ha az igekötő közvetlenül azelőtt az ige vagy igenév előtt áll, amelyhez tartozik, egybe kell írni vele, sajnos nagyon sokan elvétik. Most sem maradnak el a példamondatok: Átadja a kulcsot. Benéz az ablakon. Lebecsüli a riválisa erejét. Mindent elkövet, hogy visszaszerezze az iratait. Szembeszáll a zsarnoksággal. Felnyitja a doboz tetejét. Utóbbinál természetesen a fölnyitja a doboz tetejét változat is helyes.
De mi van akkor, ha az igekötő az ige vagy az igenév után áll? Ilyen esetben különírjuk az igétől vagy az igenévtől. Természetesen most sem maradnak el a példák: Fáradtnak tűnsz, pihend ki magad a hétvégén. Hagyj fel ezzel az önmarcangolással. Még szeretnék virágot szedni, ti menjetek előre. Épp akkor ültünk le vacsorázni…
Amennyiben az igekötő és az ige vagy az igenév közé más szó is kerül, az igekötő külön szó marad. Például: el ne késs, le nem tenné, haza szabad menni.
És most jön az, ami a legtöbb fejtörést okozza, de mielőtt leleplezem a ludast, felteszek egy kérdést… Hogyan kell leírni azt, hogy meg fogom oldani? Ha az igekötő a nyomában lévő igéhez kapcsolódik, egybeírjuk vele, amennyiben az igét követő szóhoz, külön kell írni. A korábbi példánál maradva a meg igekötő az oldani igére vonatkozik, nem pedig az igekötő és az ige közé ékelődő fogom szóra. Ám ha azt mondom, hogy megfogom a kezét, rögtön egybeírom. Egyébként a legutóbbi két példa is világosan jelzi, hogy az igekötők egybe- vagy különírása gyakran jelentéskülönbségre utal.
Végül következzen még egy példamondat: Szerencsére meg tudták javítani a vízcsapot. Tehát a meg igekötő a javításra vonatkozik. Amennyiben arról van szó, hogy kis idő múlva ők is megtudták a hírt, máris egybe kell írni az igekötőt az utána következő igével.