Ma folytatjuk a kalandozásunkat a helyesírási szabályzatokkal; legutóbb azzal az információval zártam, hogy 1901-ben jelent meg A magyar helyesírás szabályai legelső kiadása. Az iskolákban azonban nem fogadták kitörő örömmel, ezért az akkori vallás- és oktatásügyi miniszter, Wlassics Gyula arra kérte a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Bizottságának tagját, Simonyi Zsigmondot, hogy dolgozzon ki egy rövid és könnyen érthető szabályzatot a diákoknak. Simonyi az MTA-hoz benyújtott módosítási javaslataiból „egyszerűbben fogalmazott kivonatot készített”, amelyet végül 1903-ban adtak ki Iskolai helyesírás címmel.
1922-ben újra megjelent A magyar helyesírás szabályai, 1954-ben pedig azonos címmel, formailag az előző kötet 10. kiadásaként, néhány fontosabb módosítással újabb szabályzatot adott ki az Akadémia. Ez annyiban tért el az elődeitől, hogy a kidolgozói közvélemény-kutatást is végeztek a megjelenése előtt, az eredményeket pedig figyelembe vették a szerkesztésnél. Ugyanakkor ez a szabályzat teremtette meg a helyesírás egységét, mivel 1954-től rendelet írta elő, hogy minden egyes sajtótermék előállításánál az új szabályzat szerinti helyesírást kell figyelembe venni.
A 11. kiadás 1984-ben jelent meg azonos címmel, a dz és a dzs akkor vált az ábécénk teljes jogú tagjává, a szabályzathoz tartozó szótár pedig jelentősen megújult. Ma a 12. kiadást forgatjuk, amely 2015-ben, vagyis harmincegy évvel a 11. kiadás után jelent meg. Az Akadémia az előszóban indokolta meg a döntést: „Időről időre (húsz-harminc évenként) szükség van a mindenkori szabályzat módosítására, a nyelv változásainak hozzáigazítására.”
A 12. kiadás megjelenésének egyéves évfordulója apropóján 2016-ban interjút készítettem a Szövegkovács blogjára Ludányi Zsófiával, aki akkor az MTA Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársa volt, a tízéves évforduló kapcsán pedig a Szövegkovács égisze alatt megjelent a Szenfizzünk Bernadett-tel című, műhelytitkokról is árulkodó kiadvány, amelynek első részében a kilenc évvel ezelőtti interjú olvasható el, a második részben pedig egy újabb interjú, de ezúttal ketten válaszoltak a kérdésekre, a korábban említett Ludányi Zsófia, illetve a kolléganője, Kozma Judit; jelenleg mindketten az ELTE Nyelvtudományi Kutatóközpont munkatársai.
A kiadványból most csak egyetlen mondatot ragadnék ki Ludányi Zsófiától: „A helyesírás magas presztízsértékkel bíró ajánlás.”