Az ember összevissza olvas, és legtöbbször semmire sem haragszik jobban, mint az érdeklődésére. Mert ez ahelyett, hogy megnyugodna, erre-arra szimatol, mindenbe belekóstol, s nem nyugszik, amíg bele nem fárad.
Valamelyik nap Paul Cernat irodalomtörténész Facebook-oldalán egy Cezar Petrescu-novellára történő utalást találtam. Aranca, știma lacurilor, Aranka, a tavi sellő – ez a novella címe, és Cernat valósággal áradozott, hogy milyen remek, milyen fantasztikus, milyen jól meg van írva stb. Elkezdtem hát nyomozni utána, és az egyik antikváriumban meg is találtam. Eredetiben.
Igen ám, de ez az írás a Kemény-grófok domíniumán játszódik, szerzője egy erdélyi utazás után írta. Úgy lehetett ő is, mint ahogy sokan vannak: én sem jártam Craiován vagy Brăilán, amíg Bukarestbe nem költöztem.
Lényeg a lényeg, hol van ennek a novellának a magyar fordítása? Meg kellene lennie, hiszen magyar környezetben játszódik, számunkra érdekes lehet. Nem beszélve arról, hogy a szigorú Székely János egyszerűen lefordított három fantasztikus novellát Eliadétól, csak azért, mert szerette őket.
A neten mindenesetre semmi nyomát nem találtam Arankának, a tavak tündérének, hiába tettem tűvé Digitáliát. Most várom nálam tájékozottabb kollégáim segítségét.
Érdekes különben, hogy akárcsak az avantgárddal, a románok a fantasztikummal is „beljebb vannak”. Nem mintha már Jókai ne írt volna fantasztikus elbeszélést, de tőle mégiscsak Az arany ember, A kőszívű ember fiai és a többiek állnak a legmagasabb polcon, hadd ne soroljam fel mindegyiket. Eliade kapcsán viszont mindenki megemlíti A lányoknál című fantasztikus elbeszélést – méltán. A későbbi világhírű vallástörténész zseniálisan dagasztja a történetet: észre sem vesszük, és már a földöntúliban járunk, ahonnan nehezen találunk vissza, sőt nehezen talál vissza a főhős, Gavrilescu is. Mióta részt vettem néhány ortodox szertartáson, az az érzésem, hogy ez a vallás eleve közelebb van valami földönkívülihez – aki nem hiszi, járjon utána.
Na de onnan indultam, hogy az ember összevissza olvas: Elif Shafak közben Adrian Popescut, közben Sütőt, közben Cezar Petrescut. Ki tudja, mi kerül a szemem elé holnap…