Hétfőtől 3 napos gyászt hirdettek Kárpátalján amiatt, hogy három napja egy orosz rakétatámadás következtében életét vesztette a munkácsi 128-as számú különálló hegyi rohamdandár több mint húsz katonája, sokan pedig megsebesültek a frontvonal közelében, Zaporizzsja megyében – közölte hivatalos közösségi oldalain Viktor Mikita, a megyei katonai közigazgatási hivatal elnöke.

A november 6-tól kezdődő gyásznapokon a megye valamennyi intézményében félárbocra eresztik az állami lobogókat, minden reggel 9 órakor egyperces néma csenddel adóznak az elhunytak emlékének, a templomokban pedig istentiszteleteket tartanak. Az áldozatok száma meghaladta a húszat, sokan megsebesültek, közöttük civilek is, mert egy orosz Iszkander típusú rakéta csapódott be november 3-án a frontvonal közelében fekvő Zaporizzsja megyei településen.

Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter vizsgálatot rendelt el a körülmények tisztázása céljából, Volodimir Zelenszkij pedig azt nyilatkozta az NBC amerikai televíziónak adott interjújában, hogy ezt a tragédiát el lehetett volna kerülni. Az ukrán elnök tagadta egyúttal, hogy patthelyzet alakult volna ki a frontokon, ám elismerte, hogy Ukrajnának nincs megfelelő légvédelme, ennek hiányában pedig az ukrán erők nem tudnak megfelelő sebességgel előre haladni.

bukarestiradio.ro