Ahová választás során lehet képviselőket küldeni, az RMDSZ-nek legyenek képviselői – ez a legnagyobb magyar érdekvédelmi szervezet célja 2024-ben, amikor is négyszer is az urnákhoz hívják a szavazókat Romániában. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke szerint az európai parlamenti, a helyhatósági és a román parlamenti választásokon reális célkitűzés az arányos képviselet megtartása, de az államfőválasztáson is jelöltet fognak állítani. A mandátumok megszerzése érdekében az RMDSZ kész jövőre is összefogni a két kisebbik magyar párttal, az Erdélyi Magyar Szövetséggel és az idén alakult Magyar Polgári Erővel is. Kelemen Hunor a múlt pénteken Aradon tartott sajtótájékoztatóján, az október 6-i megemlékezések mellett beszélt aktuálpolitikai kérdésekről is. Az RMDSz elnöke rendezvény végén nyilatkozott Pataky Lehel Zsoltnak:

RMDSZ.ro