Egyre nehezebbek a tantárgyak, egyre nehezebb elsajátítani őket, és értelemszerűen e tantárgyakból is egyre nehezebbek a vizsgák. Legalábbis a gyermekektől érkező visszajelzések szerint. Nézetüket osztják a fiatalabb szülők, az idősebbek, no meg a diákok nagyszülei állítják, hogy a mostani feladatsorok sokkal egyszerűbbek, mint amit ők kaptak hasonló korukban a hasonló vizsgákon. S azt is állítják, hogy a gyermekek nehezebben értik meg a szöveget, a megoldandó feladatot, ráadásul nehézséget okoz számukra az irodalmi szövegek elolvasása, értelmezése. Bizonyára mindenkinek igaza van a maga rendjén, ugyanis a gyermekek, érdeklődési körük, gondolkodásmódjuk, a környezetükhöz való viszonyulásuk egyaránt változott az elmúlt évtizedek során, a generációs különbségek sokkal nagyobbak és sokkal rövidebb idő alatt alakulnak ki, mint egy-két nemzedékkel korábban. Talán hiba lenne azt állítani, hogy a mai gyermekeket nem érdekel semmi, közelebb áll a valósághoz, ha azt mondjuk, hogy egészen más dolgok érdeklik őket, mint például szüleik vagy nagyszüleik nemzedékének képviselőit – gyermekkorukban. S az oktatásban tapasztalható gondok is nyilván ebben is gyökereznek: a felkínált tudásanyag nem biztos hogy megfelel a befogadók érdeklődésének, nem biztos, hogy megértik, miért kellene elsajátítaniuk egy holtnak hitt, használhatatlannak vélt információhalmazt. S aminek egy része valóban holt tudásnak, használhatatlan ismertanyagnak bizonyul a hétköznapokban is.

No de mindez csak feltételezés, vagy ha úgy tetszik: fölösleges okoskodás. A számok azonban – állítólag – nem hazudnak, a valóságot tükrözik. Így az nyári nyolcadikos záróvizsgák és érettségi vizsgák eredményeit bemutató számsorok is minden bizonnyal a valóságot tükrözik. Tegnap a megyei illetékességű állami intézmények vezetőit tömörítő prefektusi kollégium ülésén számolt be a Hargita megyei tanfelügyelőség képviselője az idei vizsgákról. Az általa bemutatott jelentés szerint a román nyelv és irodalom vizsgára, akárcsak a matematika vizsgára 2823 diák iratkozott be, a magyar nyelv és irodalom vizsgára pedig 2438. A közölt számokból arra lehet következtetni, hogy román tannyelvű iskolában 385 vizsgára állt diák végezte a nyolcadik osztályt, magyar tannyelvű iskolában vagy tagozaton végzett 2438 vizsgázó. A hiányzók száma 50 és 59 között változott. Az eredmények tekintetében nagyok az eltérések tantárgyanként. Román nyelv és irodalom tárgyból magasabb azoknak a száma, akik nem érték el az ötös osztályzatot – 1394-en – mint ahányan szereztek ötösnél magasabb jegyet – 1372-en –, tízes osztályzatot egy diák kapott. Matematikából nem érték el az ötös osztályzatot 688-an, ötösnél nagyobb jegyet kaptak 2076-on, tízest kapott dolgozatára öt diák. Magyar nyelv és irodalom tárgyból 280 diák kapott ötösnél kisebb jegyet dolgozatára, 2108 diák teljesítményét ötösnél nagyobb jeggyel értékelték, négy diák érdemelte ki a tízest. Az óvások elbírálása után a számok hajszálnyit kedvezőbben alakultak, enyhén nőtt az ötösnél nagyobb osztályzatot érdemlők aránya.

Az érettségi vizsga eredményei is hasonló arányokat mutatnak: a 2022–2023-as tanév nappali tagozatos végzősei közül 1842 diák iratkozott vizsgára, az estisek közül 8-an, korábbi végzettek közül pedig 282-en nappali tagozatról, 4-en estiből, csökkentett látogatású osztályból pedig egy diák. Máris szembeötlő a különbség a vizsgázó nyolcadikosok és érettségizők száma között, mintegy ezerrel kevesebb érettségiző volt, mint nyolcadikos záróvizsgázó. Nem hiszem, hogy ilyen nagy mértékű lenne négy év alatt a diáklétszám csökkenése, minthogy azzal sem magyarázható a különbözet, hogy nem középiskolai osztályba, hanem szakmunkásképzőbe iratkozott a különbözet, inkább az tűnik kézenfekvő magyarázatnak, hogy vagy nem akartak vizsgára jelentkezni a végzősök, vagy nem is engedték őket tanáraik vizsgára állni, hogy ne rontsák a statisztikát. Román nyelv és irodalomból a vizsgázók 70 százaléka vizsgázott sikerrel, magyar nyelv is irodalomból 98,94 százalék, a sikerességi ráta 65,83 százalék volt az óvások elbírálása előtt, ez az arány 68,97 százalékra emelkedett az óvások után.

A jelek szerint a román nyelv és irodalom nehéz tantárgynak, nehéz vizsgának bizonyult diákjainknak. Tegyünk valamit azért, hogy változzon a megítélése…