Megkezdődött az idei sakkvilágbajnokság. Jan Nyepomnyascsi orosz és Ting Li-zsen kínai versenyző a kazahsztáni Asztanában csap össze. Bár vannak fanyalgók – például Garri Kaszparov, volt világbajnok – akik szerint nehezen lehet világbajnokságnak nevezni azt a versenyt, ahol a világ legjobb játékosa nem indul (az utalás nyilván Magnus Carlsen még hivatalban lévő világbajnokra vonatkozik, aki idén már nem kívánta megvédeni címét), a sakkrajongók türelmetlenül várják a mérkőzéseket. Ennek egyik oka az, hogy két különböző játékstílus ütközik ezen a megméretésen. Míg Nyepomnyascsit a szaksajtó inkább taktikus, agresszív játékosként írja le, aki bármikor képes „felrobbantani” a megmerevedett állásokat, addig Ting Li-zsen védekező harcos, aki idejekorán képes felismerni és elhárítani a potenciális veszélyeket, ezért ritkán veszít. Az ő stílusát gyakran hasonlítják a nagy stratéga és pozícióharcos Tigran Petroszjan játékához. A sakktörténelem tulajdonképpen e két harcmodor, a stratégia és a taktika dialektikus egységéről és harcáról szól. Majd meglátjuk, hogy Asztanában melyik fog diadalmaskodni. Az előjelek Nyepomnyascsinak kedveznek, de Ting már többször bizonyította, hogy képes meglepetésekre.
Úgy tűnik, hogy a szellemi sportra jellemző taktikázás átragadt a politikára is. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) taktikusai hetek óta ötletelnek azon, hogy milyen módon őrizhetnék meg domináns pozíciójukat a koalícióban a májusi kormányfő-csere után is. Először felvetődött az előrehozott választások gondolata, amelyet egy televíziós interjúban Kelemen Hunor is támogatott. A párt vezetőinek azonban be kellett látniuk, hogy a jelenlegi alkotmány szabályai között az előrehozott választás inkább csak elméleti lehetőség. (Egyébként szerintem ez így van jól, az egymást érő politikai válságok, előrehozott választások teljesen megbéníthatják a kormányzást.) A minap újabb kezdeményezést dobtak be a köztudatba, nevezetesen a jövő évi parlamenti és helyhatósági választások összevonását. A gondolatot – óvatosan ugyan – de maga Nicolae Ciucă még miniszterelnök és (még) pártelnök is megfontolásra érdemesnek tartotta, ám aligha kivitelezhető, részint azért, mert a szociáldemokraták nem támogatják a gondolatot, részint pedig azért, mert az Alkotmánybíróság egy korábbi döntésében az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette a helyhatósági és a parlamenti választások összevonását.
A liberálisok javaslatának hátterében az áll, hogy úgy érzik, pártjuk eljelentéktelenedett a koalícióban. A PNL múlt hét végi tanácskozásán a megyei vezetők nagyon keményen kérték számon a pártvezetésen azt, amit egyesek közülük úgy fogalmaztak meg, hogy „a Szociáldemokrata Párt (PSD) pincérei lettünk”. Úgy vélték, hogy a liberálisok támogatottságának csökkenése (felmérések szerint a PNL 20 százalékra esett vissza) annak köszönhető, hogy elképzeléseiket nem tudták érvényesíteni a koalícióban, s ezért a PSD-t tették felelőssé.
Csakhogy a párt taktikusai megfeledkeznek arról, hogy a felmérésekben a szocdemek is visszacsúsztak és az egyetlen párt, amelyik növelni tudta népszerűségét, az a szélsőséges, nacionalista Románok Egységéért Szövetség (AUR), amelyik egyre nyíltabban visszhangozza az orosz propaganda téziseit.
A politikában, akárcsak a sakkban nemcsak taktikára, de stratégiára is szükség van. A mindent a szépség oltárán feláldozó, önfeledten taktikázó játékosok általában nem eredményesek. Az igazán jó taktikai megoldások – ahogyan ezt Polgár Judit játékában megcsodálhattuk – alapos stratégiai előkészítésen alapulnak. Megítélésem szerint a liberálisokból az a stratégiai felismerés hiányzik, hogy az ő igazi ellenfelük nem a velük együtt kormányzó PSD, hanem a nyakukban lihegő AUR (amelyik immár 17 százalékon áll). A szélsőséges párt térnyerése ugyanis nemcsak a PNL-t, hanem az egész romániai demokráciát és az ország euroatlanti elkötelezettségét fenyegeti. Bizonyított tény, hogy a különösen jól szervezett orosz propaganda és álhír-gyár tézisei az AUR honlapjai révén fertőzik a hazai közvéleményt. Hatásuk közel sem lebecsülendő, elég csak végignéznünk a közösségi oldalakon. Ebben a helyzetben a mérsékelt jobb- és baloldal kötelessége összefogni. Ha van nemzeti érdek, akkor most a szélsőség elszigetelése mindenképpen az.