Magyar szülők háborognak: inkább íratták volna román iskolába a gyereküket, aki most magyar pótérettségire készül.
Szegedi László, a kőhalmi szórványbentlakás alapítója meséli, hogy az egyik diáklány megtetszett egy román fiúnak, aki hogy bevágódjon nála, elkezdett magyarul tanulni. Amikor hónapok múltán Szegedi tiszteletes megkérdezte a fiatalembertől, hogy halad a nyelvtanulással, mi a véleménye a magyar nyelvről, azt a választ kapta, hogy a magyar nyelv minden bizonnyal az angyalok nyelve. Csodálkozott a lelkész, kérdően nézett a fiúra, aki így folytatta: „Mert egy örökkévalóságba telik megtanulni…” És a fiatalember nincs egyedül véleményével. Nyelvészek is a legnehezebben megtanulható nyelvnek tartják a kínai, az arab és tujuka mellett.
Óvatosan kell azonban bánni ezzel az értékeléssel! A székely adoma szerint igencsak ingatta a fejét a góbé, amikor előhozakodtak, hogy a magyart nehéz megtanulni. A bajusza alatt motyogta, hogy má’ hogy lenne, mikor Csíkban a csecsemők is beszélik.
S ha ez valakinek csak viccnek tűnik, elmondom, hogy a világ több mint 6000 nyelve közül az első ötven között van.
Anyanyelvünk – akárcsak a többi nyelv – különleges és egyedi is. A magyar nyelv 14 magánhangzót ismer, az olasz például csak 5-t. Alliteráló. A magyar nyelvben nincsenek nyelvtani nemek, nem diszkriminál. Nagy tömörítő képessége van, egy-egy szóval egész mondatokat is ki tudunk fejezni: Értelek. Segítek. Szeretlek. Eldöntendő kérdésre az igekötővel is tudunk válaszolni: – Megtartod? – Meg!
George Bernard Shaw Nobel-díjas drámaíró egy interjúban így fogalmazott a magyar nyelvről: „Ezen a különös, őserőben bővelkedő nyelven könnyebb kifejezni az apró különbségeket és az érzelmek titkos rezdüléseit.”
És nem csak! Világlátásunkat határozza meg a nyelvünk, annak romlása világunk lerombolásával ér fel.
Fiataljainknak ezért érezniük kell – rá kell ébresztenünk erre – hogy különleges helyzetben vannak, mivel anyanyelvük egyedi a világon. Maga a nyelv identitás megtartó, személyiségfejlesztő, nyelvünket ápolni kell és továbbadni, bárhol is éljünk a Földön.
Kosztolányi gondolatára kellett emlékeztetnem a dohogó magyar szülőket: „Pillanatnyi büszkeségem után tehát ismét alázat fog el s szeretet, csodálat minden nyelv iránt. Arra, hogy mi az értelme annak, hogy egy nép a saját nyelvét beszéli és mi az értelme annak, hogy mi magyarul beszélünk, épp oly kevéssé lehet észszerűen válaszolni, mint arra, hogy mi az értelme annak, hogy egyáltalán élünk. Itt valami titok kezdődik.”
A titok nyitjának megtalálására kell biztatnunk gyermekeinket, nem pedig arra, hogy legyenek idegen nyelvűek, mert úgy könnyebben boldogulnak.
Ezt válaszoltam a panaszkodó szülőknek.