Még alig valamivel több mint hét hónap telt el, amikor április 12-én este Darvas Enikő, a Bukaresti Rádió magyar adásának a főszerkesztője felhívott és közölte a lesújtó hírt: elhuny Zseka, azaz Zsehránszky István. Jó ismerősöm, újságíró kollégám, publicista társam itt a rádióban, akivel hosszú évek óta, heti rendszerességgel gyártjuk a napi jegyzeteket az ország és világ, kisebb és nagyobb közösségeink időszerű eseményeire, rezzenéseire figyelve.
Sajnos, április 13-ai írásomnak a témáját éppen az ő koronavírus okozta halála szolgáltatta és el kell most mondanom, hihetetlenül nehéz és szívszorító volt visszatekinteni életútjára, munkásságára, mindazokra az eseményekre, történésekre és különösképpen a színházi fesztiválokra, ahol mindketten jelen voltunk.
De amilyen méretű volt akkori gyászom, legalább olyan nagyságrendű most az örömem, hogy mifelénk rendkivül rövidnek számító szerkesztési-nyomdai átfutási idő alatt a napokban könyv jelent meg Zsehránszky Istvánnak a bukaresti rádióban elhangzott jegyzeteiből Marad(j)unk ebben címmel.
Nem is tudom, pontosan hogyan mondjam ki a címet, mivel a j betű zárójelbe van téve, tehát lehetne Maradunk ebben vagy Maradjunk ebben, de a lényeg mindenképpen ugyanaz. Maradjunk abban, hogy Istvánnak a nagyváradi Holnap Kiadó gondozta válogatott írásainak a gyűjteménye az erdélyi magyar újságíró társadalom méltó tisztelgése egy olyan pályatárs előtt, akivel hetvenhét éves korában csak a halál tettette le a ceruzát és a számítógép billentyűzetét.
Mindkettőt írom, mert én is csak most tudtam meg Darvas Enikő meghatóan szép és lélekből fakadó előszavából, miszerint Zsekának minden szerdán az volt a szokása, hogy hajnali négy órakor felkelt, kihúzódott egy kávé mellé a konyhába, s ott előbb papírra vetette, majd számítógépbe másolta mondanivalóját valamilyen időszerű téma kapcsán, olykor pedig olvasmányélményei vagy egy színdarab megtekintése indított el benne gondolatokat.
A kötet is éppen így épül fel, Simon Judit és Szűcs László szerkesztők három téma köré csoportosították a szövegeket: közélet, színház és könyv. 2015-től kezdődően mintegy százötven írást, amelyeknek alaphangját Darvas Enikő ilyen találóan fogalmazta meg: „ Soha nem akart prédikálni, hanem gondolkoztatni. Az írás számára egyben lázadás is volt. Klasszikus humán műveltsége nem tűrte a fogyasztói társadalom primitív tudatlanságát, emberszeretete nem hagyhatta szó nélkül mások meggyalázását, kiszolgáltatottságát, az igazságtalanságot. A toleranciát, a nemzeti közösségek békés együttélését vallotta. Elítélte a gyűlöletet, az erőszak minden formáját, megvetette a csalást, a hazugságot, a képmutatást. Hitte, hogyha nem tanulunk a múltból, jövőnk sem lesz. Kérte, hogy figyeljünk oda egymásra, s cselekedjünk míg nem késő. Nem volt táltos, sem bölcs. Humánus gondolkodó volt, aki soha nem adta fel. Azt tanította, hogy ha valamit tehetünk, akkor tegyünk jót!”
Eddig az idézet, és hogyha újra olvassuk Zseka írásait, amelyek továbbra is frissnek, elevennek, időszerűnek hatnak, akkor rájövünk arra, hogy az említett alkotói jellemrajz minden szavában, minden jelzőjében telitalálat. Zsehránszy István éppen így marad meg pályatársai, kortársai emlékezetében, és a hallgatók úgy tudják legjobban felidézni emlékét, hogyha kezükbe veszik ezt a könyvet.
Hadd cseréljük ki tehát a rádiósok Maradjanak velünk közismert mondatát a következőre: maradjunk vele!