A boldog békeidőkben, azaz tavaly, de még inkább tavalyelőtt a magyar főváros nevezetességeit nem csak gyalogszerrel közelíthette meg a kíváncsi utazó, hanem riksába ülhetett, és némi ellenérték fejében kellemesen „kocsizva” járhatta körül a várost. A járványhelyzet miatt a turizmus alig-alig működik, a riksák helyét Budapesten a futárszolgálatok robogói, kerékpárai vették át. De reménykedünk abban, hogy ha nem is olyan intenzitással, mint korábban, újraindul az élet világszerte, így Budapesten is – és idén nyáron már egy riksa hátsó üléséről csodálhatjuk meg a Dunát, a „várat”, a Lánchidat és megannyi más nevezetességet. Az Észpresszó vendége Rigmányi Zsolt, aki egy mini-riksás vállalkozást működtetett Budapesten, a járványhelyzet beállta óta éjszakai ételfutárként dolgozik. Az interjú a fentebb említett „boldog békeidőkben” készült, amikor még senki sem számított azokra a változásokra, amelyeket ma a valóságunkat jelentik. A műsor második felében Mácsai Pál előadásban Örkény István Egyperces novelláiból hallanak válogatást – tartsanak velünk!
Az erdélyi magyar történelmi egyházak püspökeinek húsvéti üzenete
Mai húsvéthétfői egyórás különkiadásunk első felében a négy erdélyi magyar történelmi egyház püspökének – Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek,…
Tovább...Evangélikus igehirdetés, 2025. április 20.
Mai húsvéti egyházi műsorunkban Fehér Csilla Angéla barcaújfalui evangélikus lelkész igehirdetését hallják. Áldott húsvétot kívánunk minden kedves hallgatónak!
Tovább...A hét hírei, 2025. április 18.
Műsorunk tartalmából: A heti hírösszefoglalóban szó lesz egyebek mellett az amerikai képviselők romániai látogatásáról, a digitalizáció buktatóiról, a kanyarós megbetegedések…
Tovább...Nagypénteki különkiadás – Interjú Lázár Hunor Imre és Kováts Álmos Botond kispappal
Mai nagypénteki különkiadásunkban beszélgetést hallhatnak a gyulafehérvári római katolikus papnevelő intézet két diákjával, Lázár Hunor Imrével és Kováts Álmos Botonddal…
Tovább...