Képtelen vagyok elképzelni az életemet könyvek nélkül, olyannyira, hogy legszívesebben nem is fogadnék el más születésnapi vagy karácsonyi ajándékot. Valójában már gyerekkoromban meghódítottak, az egyik nyári vakációban például húsz regényt olvastam ki. Persze ezt nehéz lett volna megvalósítani a Csíkszentdomokosi Községi Könyvtár nélkül, ahová szinte hetente visszajártam újabb és újabb könyveket kölcsönözni.
Miért hoztam fel most ezt a témát? Tegnap volt a könyvtárosok világnapja, és úgy éreztem, hogy muszáj beszéljek róluk. Elsőként Hamvas Bélát idézném, aki szerint „a könyvtáros […] az az ember, akinek a könyv olyan táplálék, szenvedély, sors, szerelem, gyönyör, mámor, kaland és végzet, mint tengerésznek a tenger, a parasztnak a föld, a kertésznek a növény”.
A Kossuth-díjas magyar író, filozófus és esztéta nem mellékesen húsz évig volt könyvtártiszt a Fővárosi Könyvtárban. Hihetetlen tempóban, rengeteget olvasott, tudását tanulmányokban, esszékben fejtette ki. A II. világháború utolsó napjaiban óbudai lakását bombatalálat érte: hatalmas könyvtára, kéziratai megsemmisültek – derült ki a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtár honlapján közzétett cikkből.
Amúgy sok-sok sztereotípia él a könyvek őrzőivel kapcsolatban: például kontyot viselnek, szemüvegesek és kardigánt hordanak. Nagyritkán férfi ül a kölcsönzőpult mögött, „ő viszont biztosan pápaszemes, de ha esetleg nincs rajta okuláré, garantált védjegye az elmaradhatatlan kötött pulcsi”. Ezt már a KönyvParfé nevű blog ötletgazdája, a könyvmoly és konyhatündér könyvtáros, Lázár Ivett írta. Egyébként ez a foglalkozás a világhírű Lego építőjáték gyártóját is megihlette, a figura pedig az összes sztereotípiát megtestesíti: a korábban felsorolt sajátosságok mellett még jellemző rá a konzervatív frizura, savanyú arcot vág, van nála egy könyv, a bögréjén pedig a csendre intő „Cssss!” olvasható.
Néhány másodpercre visszatérnék Lázár Ivetthez, aki az általa olvasott könyveket egy-egy étel- vagy italkülönlegesség társaságában tálalja, vagyis mutatja be a nagyközönségnek. Az egyik cikkében azt írta, hogy a könyvtárosok sokszor fél mondatból is tudják, hogy mire gondol az olvasó. Például akkor is megoldást keresnek, ha elhangzik egy ilyen kérés: „A múltkor láttam itt egy zöld könyvet. Segítene megkeresni?” Ezért jó, ha legalább a szerző nevét tudja az olvasó. A mai rész vége felé két olyan ismert emberről szeretnék egy-két szóban beszélni, akikről sokan nem is gondolják, hogy könyvtárosok voltak. Egyikük a Kossuth-díjas magyar bluesénekes, Földes László, vagyis Hobo, aki egykor a Fővárosi Szabó Ervin könyvtárban is dolgozott. És megemlítem Benjamin Franklin amerikai elnököt, aki nemcsak könyvtáros volt, hanem az első kölcsönkönyvtár alapítása is az ő nevéhez fűződik.