Az ország ég, a szociáldemokraták pedig a magyarok kezére játsszák át Erdélyt, ki tudja mit ígért cserébe nekik a magyar miniszerelnök – nyilatkozott ma a felháborodott Klaus Johannis, Románia elnöke – sajtónyilatkozatát élőben közvetítette többek között a Mediafax hírügynökség. Ludovic Orban miniszterelnök megfedte Marcel Ciolacu házelnököt, hogy nem tűzte az eljárás szerint a képviselőház napirendjére az illető törvénytervezetet, hogy elutasíthassák, hiszen az illetékes bizottságok negatívan véleményezték azt. Hozzátette: a liberálisok nem támogatják az autonómiastatútumot. Valójában a Képviselőház plenáris vita és szavazás nélkül fogadta el a Székelyföld autonómiastatútumának törvénytervezetét kedden, ám a döntő ház ez esetben a Szenátus, ahol természetesen összezárnak a magyar veszély előtt, amely mindig jól jön, járvány idején is.  A Székelyföld autonómiastatútumának vitáját a parlament felsőháza, a szenátus  mára tűzte napirendre. A román pártok a tervezet elutasítása mellett foglaltak állást, ugyanakkor egymást vádolják, hogy túlzott engedményeket tesznek az RMDSZ-nek – írja a maszol.ro online újság, a Krónika, a Hargita Népe napilap.

Az Alkotmánybíróság volt elnöke, Augustin Zegrean, arra hívja fel a figyelmet a digi24 hírcsatornán, hogy készültségi állapot idején az állampolgárokra nem lehet olyan büntetéseket kiróni mint a szükségállapot idején, és katonai rendeleteket sem lehet kiadni többé. Augustin Zegrean annak kapcsán nyilatkozott, hogy a kormány és az államelnök azt fontolgatják, hogy május 15-e után, amikor a szükségállapot lejár készültségi állapotot vezessenek be. Ez egyébként teljesen legális és ésszerű lenne azért, hogy a szabályok enyhítése ellenére a vírus terjedését kontrollálni lehessen.

Hány idénymunkás ment el dolgozni Romániából az utóbbi szűk egy hónapban – ennek járt utána a Libertatea napilap. Az ország nagyobb repülőtereiről begyűjtött adatok szerint április 9-e óta 16 ezren távoztak az országból, például komlót szedni Bajorországba. A lapnak nyilatkozó források szerint valamennyi idénymunkás a repülőtéren kapta kézhez és írta alá munkaszerződését,  amelynek kitételeit egyenesen a német munkaadóval egyeztették. Valójában a legtöbben az idénymunkát vállalók közül egyáltalán nem tudnak németül, így nem is tudnának tárgyalni a munkaadóval. A legnagyobb részük román közvetítőn keresztül talál munkát olyan online platformokon mint például az OLX, a Facebook, vagy a Publi24-en.

Közben az Európai Unió előkészítette azt a jelentését, amelyben tételesen felsorolja mindazokat a hibákat, amelyeket pekingi vezetés véletlenül, de főként szándékosan követett el az új koronavírus járvány kezdetén. A jelentés szerint, amelyet az EU Külügyi Szolgálata állított össze Kína mellett Oroszországot is azzal vádolja, hogy hamis információkat terjesztettek a járványról. Az Eurotopics szerint  – amelyet több európai sajtókiadvány is idéz – az Uniónak lépnie kell ebben az ügyben, és számon kell kérje a kínai kormány döntéseit az új koronavírus ügyében. A The Dalily Telegraph szerint az ahogyan Kína most eljárt csak azt bizonyítja, hogy megbízhatatlan és kétszínű. Az ázsiai ország elutasítja a nemzetközi vizsgálatot, amely a a vírus eredetét kutatná fel, a diplomáciai és sajtópropagandáról nem is beszélve, amely hónapok óta szórja a hamis információkat minden szinten. Egészen biztos – írja a Daily Telegraph, hogy Kína mindent tagadni fog, zavart kelt és elbizonytalanítja szomszédait, a közvéleményt. Egy szó mint száz, nem megbízható, veszélyt jelent, nekünk pedig ideje lenne felébrednünk végre – írja a lap. A svájci  Le Temps ugyanakkor az ideológiai összecsapás veszélyeire hívja fel a figyelmet, és arra, hogy a nemzetközi közösség Kínát elítélő nyilatkozata az egész kínai népet elítélné, holott a valódi bűnös a kínai Kommunista Párt, amelynek éppen ez a célja: eltörölni a határt egyén, nemzet és állam között. Kína tulajdonképpen túszként tartja fogva saját állampolgárait- írja a Le Temps. A spanyol La Vanguardia szerint is kétszínű a kínai vezetés, ugyanis azzal, hogy részben legyőzték a vírust a saját állampolgáraikban erősítették a nacionalizmus, az államhoz való hűség érzését. Ugyanakkor a hamis információk terjesztése, a valóság rejtegetése miatt az állampolgárok másik részének hite megingott az államban, és így van ez a külföldi megítélésével is az ázsiai mamutországnak. Ám azt, hogy milyen szerepe lesz a Kínai Népköztársaságnak az új koronavírus járvány után a világban, az egyelőre csak találgatások tárgya – írja a La Vanguardia.