A Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke, Tóth Bertalan arra reagált, hogy végszavazásra került Titus Corlățean, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora által kidolgozott tervezet, amely nemzeti ünneppé nyilvánítaná a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóját.

„A Magyar Szocialista Párt álláspontja szerint Trianon traumáját az Európai Unión belüli valós nemzetegyesítéssel, a határok jelképessé tételével, légiesítésével lehet meghaladni. Emellett szükség van a szomszédos országok pozitív kisebbségpolitikájára és hazánk részéről pedig aktív magyarságpolitikára” – írta Facebook-oldalán Tóth Bertalan, aki szerint pártja kiemelt figyelemmel kísér minden olyan fejleményt, amely a határokon kívül élő magyarság életét befolyásolja. „Szövetségesünkkel, az RMDSZ-szel egyetértve úgy gondoljuk, Románia akkor tud erős lenni, ha minden állampolgárára tekintettel van, továbbá képes megtalálni azt az ünnepet, amely nem éket ver az együtt élő nemzetiségek közé, hanem megteremti a feltételeket az egymás elfogadására és tiszteletben tartására” – szögezte le a magyar politikus.