Korrupciógyanú miatt a Környezetvédelmi Alap felfüggesztette a pályázatok fogadását a napelemvásárlást támogató Zöld Ház program keretében. A hivatal közleménye értelmében szeptember 10-én állították le az iratkozásokat, 16-án pedig az illetékes szervekhez fordultak annak megállapítására, hogy legálisan zajlik-e a regisztrálás az internetes platformon.
(tovább…) Continue ReadingNégy százalék alá esett vissza a munkanélküliség
A második negyedévben 3,8 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS). Ez 3 tized százalékpontos mérséklődést jelent az előző három hónaphoz viszonyítva.
(tovább…) Continue ReadingLángra kapott a katolikus iskola Marosvásárhelyen
Tűz ütött ki a marosvásárhelyi római-katolikus iskola étkezdéjében a délelőtt – közölte az Agerpres.
(tovább…) Continue ReadingAz RMDSZ kezdeményezi a marosvásárhelyi alpolgármester leváltását
Kovács Levente, az RMDSZ Maros megyei szervezetének ügyvezető elnöke a Maszolnak elmondta, hogy az erről szóló döntést a frakció nagy többséggel, egy tartózkodás mellett hozta meg szerda este, és szándékukról értesítették Makkai Gergelyt is. A határozattervezetet iktatták a vásárhelyi képviselőtestület csütörtöki ülése előtt, de napirendre nem kerül, csak egy következő tanácsülésen.
(tovább…) Continue ReadingEltűnt egy 75 éves magyar turista a Radnai-havasokban
A férfi a Gargaló-hegység térségében túrázott többedmagával. Eltűnését szerda este 8 óra körül jelezte a csapat, amikor a borsai felvonóhoz érve észrevették, hogy társuk nincs közöttük.
(tovább…) Continue ReadingElhunyt Jacques Chirac
A hírt a volt francia elnök családja közölte a France Presse-szel. Jacques Chirac 1932-ben Párizsban született. Franciaország miniszterelnöke, Párizs polgármestere és az ország köztársasági elnöke is volt. 86 évesen halt meg – írja a BBC.
(tovább…) Continue ReadingA választási kudarc ellenére mégis újrázhat Netanjahu
Reuven Rivlin államfő Benjámin Netanjahut, a jobboldali Likud párt elnökét kérte fel szerdán az új izraeli kormány megalakítására.
(tovább…) Continue ReadingSikertelen a Mol-vezér strasbourgi keresete
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elutasította a Mol elnök-vezérigazgatójának keresetét Horvátország ellen. Hernádi Zsolt a mozgás szabadságának elvére hivatkozva nyújtott be panaszt.
(tovább…) Continue ReadingAz ENSZ-közgyűlés elköltöztetését javasolta az Egyesült Államokból Oroszország
Erről az orosz parlamenti felsőház külügyi bizottságának első elnökhelyettese, Vlagyimir Dzsabarov nyilatkozott, miután a moszkvai amerikai nagykövetség nem adott vízumot a New York-i általános vitára készülő orosz küldöttség tíz tagjának.
(tovább…) Continue ReadingJoi, 26 septembrie 2019
• Astăzi începe, la Târgu Mureş, conferinţa „Secuimea Digitală”, organizat de IT PLUS Klaszter, cu scopul dezvoltarării sectorului IT în…
Continue ReadingLélekkufár-e a kalmár?
Nemrég emlékeztek meg arról, hogy Velencében 500 évvel ezelőtt gettóba zárták a zsidókat. Nappal nem jöhettek ki a gettóból mások, csupán az orvosok, akiknek ápolniuk kellett betegeiket. És miközben a zsidókat kutyának nevezték, leköpdösték, lépten-nyomon megalázták, a velenceiek büszkék voltak arra, hogy ők keresztények – pedig azzal, ilyen formán, nem volt mit büszkélkedniük.
Continue ReadingKőbefőtt & Határátlépők
A Natúra Stúdió vendége Rusz-Ajtony Eszter és Györgypál Enikő, a Kőbefőtt és a Határátlépők nevű csoportosulás képviselői.
Continue Reading