Hivatalból vizsgálatot indít az Országos Diszkriminációellenes Tanács a kisebbségi diákok hátrányos megkülönböztetését lehetővé tevő egyetemi felvételi szabályzat miatt. Az oktatásügyi minisztérium 2016-ban életbe léptetett módszertana szerint ugyanis román nyelv ismeretből is vizsgáztathatják azokat az egyetemi alapképzésre, mesterképzésre, illetve doktori képzésre jelentkező diákokat, akik a középiskolában nem román nyelvű képzésben vettek részt.

Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke szerint elfogadhatatlan és diszkriminatív ez a metodológia, amelynek az eltörlését korábban már a Nép Ügyvédje is kezdeményezte. Legutóbb Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke nyújtott be hozzájuk erre vonatkozó panaszt.

Asztalos utalt arra, hogy az érettségi vizsgán a diákok nyelvi kompetenciáikat igazoló oklevelet kapnak, függetlenül attól, hogy román vagy más nyelvű iskolát végeztek. Azáltal pedig, hogy az oktatási minisztérium azt állítja, hogy az érettségi vizsga nem tükrözi a kisebbségi diákok valós román nyelvismeretét, beismeri, hogy nem hatékony az, ahogyan a román nyelvet a kisebbségi osztályok tanulóinak oktatják – mutatott rá Asztalos Csaba.

A diszkriminációellenes tanács vezetője tegnap arra reagált, hogy az oktatási minisztérium korábban az edupedu.ro portállal közölte: nem hajlandó módosítani a nemzeti kisebbségekhez tartozó román állampolgárok hátrányos megkülönböztetését lehetővé tevő egyetemi felvételi szabályzatot.