Olténiában egy román család hét évig nevelt egy elhagyott kis cigány leányt. Románok a cigányt! – hát ezt fel kell jegyezni valahová, mert nagyon szép dolog. Legközelebb talán egy magyar kislányt is befogadnak a románok…
S ami ugyancsak érdekes: Sorinát, ezt az olténiai cigány kislányt törvényesen örökbe fogadta egy Amerikában élő román család, amely nem szenved gyermekhiányban, hiszen két saját csemetéje van… És sok pénzt fizetett azért, hogy az örökbefogadáshoz szükséges határozatot megszerezze. Vajon miért tette? Emberszeretetből?
Ugyan, arra nem szívesen költenek pénzt. Ha pedig nem emberszeretetből, akkor talán üzleti célból tette? Meglehet…
Az orosz hatóságok máris, alig, hogy megtudták, hogy Romániából Amerikába visznek egy gyermeket, rögtön meggyanúsították az örökbefogadókat: azért viszik a cigány kislányt Amerikába, hogy ott felboncolják, és a szerencsétlen gyermek szerveit átültetésre használják. Vajon, honnan tudták ezt? És nemcsak ők… Sorina nevelőszülei is ezzel ijesztgették a kislányt. Azt mondták neki: ne hagyja el őket, ne menjen Amerikába az örökbefogadókkal, mert ott végeznek vele, földarabolják. Ezért sírt és visított a kislány. Ezért kapaszkodott a nevelőanyja ruhájába. Ezért vágta magát földhöz, hogy a házkutatást végző ügyésznő ne tudja elvinni…
A kislány tulajdonképpen azért tiltakozott, mert immár tárgyként – használati tárgyként – kezelte őt mindenki. S nem pedig kislányként! – szeretni való és szeretetre méltó gyermekként. Ilyen lett a mi világunk. Eltárgyiasult! Kiveszett belőle az emberség. Figyeljünk oda – végre…
Persze, jó lenne, ha valaki észrevenné, hogy Sorina is tulajdonképpen egy ember, akit szeretni kell. Akinek szép hazánkban is, Amerikában is, bárhol a világon tiszteletben tartják a lelki és a fizikai épségét. Akit nem ráncigálnak, nem taszigálnak, nem dobnak egy örökbe fogadó autójába. Akit nem lehet jó pénzért, bírósági döntéssel megszerezni. Hanem csak úgy juthatunk hozzá, ha a lelkünkbe fogadjuk és szeretetünkkel örömet szerzünk neki. Nem pedig kényszerítjük erre meg arra. Hagyjuk őt levegőhöz jutni… Hagyjuk őt, hogy jól érezze magát… Hagyjuk, hogy felszínre kerüljenek és zavartalanul megmutatkozzanak a kislányban rejlő értékek. Egyszóval: ha élni hagyjuk őt – nem pedig csencselünk vele.
A kislány a beavatkozás és a korlátozás miatt esett kétségbe. Nagy bűn, amit vele tettek – ami vele történt. És a kislány kínzóit ugyan ki vonja felelősségre?
Ott, ahol az embert használati tárgynak tekintik, nincs lehetőség erre. Sem a törvény, sem az általunk teremtett világ nem foglalkozik ilyesmivel, nem törődik ezzel. Más dolga van! Tárggyá kell, hogy változtassa az embert. Tárggyá kell, hogy változtasson mindannyiunkat. És meg is teszi ezt! Erre valók az üzletek, erre valók az iskolák, erre valók az állami hivatalok. Ez a mi vesztünk – az általunk teremtett világban rohamosan tárggyá válunk. Erre rendezkedtünk be, tehát nem panaszkodhatunk.