A német kormány új belügyminisztere a bajor CSU elnöke, Horst Seehofer a napokban azt nyilatkozta, hogy ?Az iszlám nem tartozik Németországhoz.? Az állítás, miszerint az iszlám Németország része, eredetileg Wolfgang Schäuble nevéhez fűződik, aki ? akkor még belügyminiszterként ? 2006-ban az első Iszlám Konferenciát ezekkel a szavakkal nyitotta meg: ?Az iszlám része Németországnak és Európának. Az iszlám jelenünk és jövőnk része.? Az állítást még ugyanabban az évben Christian Wulf köztársasaági elnök is megerősítette: ?A kereszténység kétségtelenül Németországhoz tartozik. A zsidóság kétségtelenül Németországhoz tartozik. Történelmünk zsidó-keresztény történelem. Időközben azonban az iszlám is Németország részévé vált.?
A vita a 12 évvel korábbi kérdésfelvetésről azóta is tart, bár a Willkommenskultur éveiben mintha csendesedett volna. Ana Reiss a Süddeutsche Zeitungban részletes leltárt készít a német politika legfontosabb személyiségeinek állásfoglalásairól (írásának címe: Tizenkét évnyi vita egyetlen mondat körül.) Seehofer kijelentése nyomán azonban a szenvedélyek újult erővel lángolnak fel.
Seehofer ugyan azzal igyekezett állítását mérsékelni, hogy az idézett mondathoz még hozzáfűzte: ?A muszlimok azonban hozzánk tartoznak? Együtt kell élniük velünk és nem mellettünk vagy ellenünk? Ahhoz, hogy ez elérhetővé váljék, kölcsönös megértésre és tapintatra van szükség. Ez azonban csak akkor valósulhat meg, ha szóba állunk egymással.?
A politikusi többség számára azonban nem kérdéses, hogy az iszlám Németországhoz tartozik. Az alapvető kérdés csak az, ahogyan azt egy másik újságcikk címe megfogalmazza, hogy: ?Milyen iszlám tartozik Németországhoz?? A kérdés voltaképpeni jelentése szerint úgy hangzana, hogy milyen iszlám tartozhat Németországhoz?
Ezt a második kérdést azonban nyíltan senki nem mondja ki. A válaszhoz ugyanis csak egyéb (Németország és Európa sorsát alapvetően meghatározó) kérdések megválaszolásán át vezethetne út. Tisztázni kellene, hogy ha a muszlimok a német társadalom részét képezik, miért nem lehet joguk anyanyelvük hivatalos nyelvként való használatához, saját iskolarendszerhez és kultúrához? Sőt, ha a német állam kötelezővé teszi számukra a német nyelv ismeretét (ami az együttélés magától értetődő feltétele), a velük közvetlenül együttélő németek számára miért ne lehetne bevezetni az arab nyelv és kultúra fakultatív oktatását legalább?
Mert ha Seehofer valóban komolyan gondolja azt a bizonyos ?kölcsönös megértést és tapintatot?, akkor egymás nyelvének kölcsönös ismeretét is meg kellene követelnie. Az állampolgároknak minden európai alkotmány szerint az állampolgárság megszerzésének időpontjától függetlenül kell azonos jogokkal rendelkezniük. Ez esetben azonban a több millió arab nyelvének (vagy az utóbbi nyelvjárásainak) ugyanúgy az állam nyelvének kellene számítaniuk, mint a német, illetve annak nyelvjárásai.
Efféléről azonban szó sem esik. A ?milyen iszlám tartozik Németországhoz? kérdésre a hivatalos német (sőt európai) válasz egyértelmű: az integrált. Az integráció pedig az un. államnyelv hiánytalan elsajátítását jelenti. (Magyarországon, sőt voltaképpen Romániában is.) S amennyiben a nyelv egyben egy kultúra hordozója is, az integrációba a kultúra ismerete is beletartozik. (Ez ellen a feltevés ellen a korábbi Merkel-kabinett török származású német integrációs minisztere azzal védekezett, hogy német kultúra nem is létezik.)
Ezért váltott ki Seehofer kijelentése nem csak a szocialistákból és a zöldekből, de a kereszténydemokratákból is éles kritikákat. Kínos dolog a kérdést feszegetni. Úgy kell tenni, mintha semmiféle probléma nem létezne. A bevándorlókat bőkezű pénzügyi juttatásokkal, ?kiáradó? szeretettel, a ?rasszisták? kíméletlen megbélyegzésével kell beleédesgetni a teljes asszimilációba, azaz a német nyelv és kultúra maradéktalan elsajátításába. S mivel a vallás ennek útjában áll, de a német hatalom egyelőre alkotmányos okokból is kénytelen eltűrni, Seehofer ötletét kemény kritikával illik illetni. Seehofer érvrendszere ugyanis színtiszta önleleplezés: azt jelentané, hogy az iszlám ma még megtűrt felekezet, de távlatilag nem tartozik (tartozhat) Németországhoz.
Hogy mindez illúzió, azt sok minden egyébhez hasonlóan a német (és egyben európai) politikai elit nem hajlandó tudomásul venni. Abban a szilárd meggyőződésben, hogy a létezés szellemi vonatkozásai másodlagos jelentőségűek, és csupán az anyagi jólét (a mézesmadzag) számít, derűs tekintettel menetelnek a falnak. Seehofer ezt a derűt látszik megzavarni.
Kijelentései a legsúlyosabb aggodalmakat a rendőrökben keltik, hiszen ezek után még lehetetlenebbé válik a rendet fenntartani. André Schulz, a Német Kriminalista Szövetség (a rendőrszakszervezet) szövetségi elnöke Seehofer kijelentését nem csak ?célravezetőnek? nem tartja, de egyenesen ?kontraproduktívnak? tekinti. ?Ezek a kijelentések fölösleges, társadalmon belüli konfliktusokat generálnak, melyek levét végül is a rendőrségnek kell meginnia.? A jelen körülmények közt ugyanis a rendőrség gyakorlatilag védtelen. Minden keményebb fellépes polgárháborús kockázatokat rejthet magában.
És hát persze korántsem csupán Németországról van szó. A probléma egész Európát érinti, s nem utolsó sorban bennünket, kisebbségi polgárokat. Mi is, akárcsak Németországban az iszlám, bár munkaerőként és adófizetőként az államainkhoz tartozunk, nyelvi-kulturális közösségekként legfeljebb megtűrteknek számíthatunk államainkban, s ha ezt a mi Seehofereink világosan nem is mondják ki (bár homályosan ők is célozgatnak rá), csak azért teszik, hogy ezt az ?áldatlan állapotot? is minél akadálytalanabbul felszámolhassák.
Szándék szerint legalábbis.