A nemzetközi nyilvánosság mély hallgatása közepette Szaúd-Arábiában véres polgárháború zajlik. A 30 milliós wahabita orientációjú szunnita állam lakosságának 10 százaléka siita vallású. A Nyugat által kiprovokált arab tavasz éveiben a siita kisebbség is úgy vélte, végre felemelheti szavát az őt ért méltánytalanságok ellen. A szomszédos Bahreinban, ahol a többség 51 a 34-hez arányban siita, a szunnita uralkodó család Szaúd-Arábia katonai támogatásával verte le a tüntetéseket, hogy aztán odahaza is megkezdődjék a ?rendteremtés?.
A többségében siiták által lakott keleti tartomány Szaúd-Arábia olajban leggazdagabb területe. A siita népesség azonban az olajkincs kitermelésének hasznából ugyanúgy nem részesül, mint ahogy a politikai hatalomból sem.
Az arab tavaszt követően Nimr-al-Nimr sejket, a siita lakosság érdekeinek legbátrabb szószólóját letartóztatták, egy kirakatperben ? terrorizmus vádjával ? halálra ítélték, majd kivégezték. A tartomány központjának, Katifnak történelmi főterét lerombolták, helyére hatalmas parkolót és egy impozáns szunnita mecsetet építettek. Mintegy példát statuálva.
A legújabb konfliktusokat egy másik, kulturális örökségéről szintén híres kisváros, Awamia csodálatos óvárosának megsemmisítésére irányuló ?modernizációs? projektumok váltották ki. A hatalom az óváros helyén hatalmas bevásárló központot szeretne létesíteni. Az átépítést a hatóságok a nemzetközi közvéleményben a lakosok életminőségének javítását célzó infrastruktúra-korszerűsítésként aposztrofálják. Az igazi cél azonban, amint azt Sebastian Sons Németország egyik legnevesebb Közel-kelet-szakértője és több, Szaúd-Arábiából Németországban menedékre talált siita értelmiségi is állítja, a sitta kisebbség létalapjának felszámolása, a közösség tagjainak az ország szunnita tartományaiba való széttelepítése, megfélemlítése, mindenféle ellenállás szétzúzása.
Ilyen körülmények közt a siitáknak nem marad más választásuk, mint a fegyveres ellenállás, hiszen ? a szaúdi terror ismeretében ? értelmesebb harcban elpusztulni, mint középkori kínzások és kirakatperek nyomán ? sokszor merőben ártatlanul ? lefejeztetni.
Szatellitfelvételek és a szociális médiában cirkuláló videók tucatjai tanúskodnak róla: Awamiában tényleg véres és irgalmatlan mészárlás folyik. Egész városrészek tűntek el a föld színéről, a városközpontot is nehéztüzérség bombázza és kanadai gyártmányú páncélozott járművek ostromolják. Rövidesen Al Masora, a település történelmi központja is romhalmazzá válhat.
Hiába tiltakozik az Egyesült Nemzetek Szervezetének emberjogi képviselője, s a világszervezet kulturális jogokért felelős biztosa, Karina Bennoune is hiába figyelmeztet arra, hogy ennek az egyedülálló kulturális örökségnek az elpusztítása az egész emberiség számára pótolhatatlan veszteséget jelent, a riadi kormányzatot mindez hidegen hagyja.
A siiták módszeres kirekesztése évtizedek óta folyik. Az antisiitizmus Szaúd-Arábiában az állami propaganda szerves része. Az önmagát ?igazhitűnek? aposztrofáló wahabita állam a siitákat kárhozatra ítélt eretnekeknek tekinti, akiktől ? önnön üdvözülése érdekében is ? meg kell szabadulnia. S ebben a törekvésében a középkori módszerekkel kormányzó királyt a szunnita népesség egésze támogatja is. Rendületlenül.
Hogy minderről eddigelé nem hallottunk semmit?
Nos hát éppen ez az igazi probléma. A nyugati világsajtó szemérmesen hallgat a szaúd-arábiai történésekről, merthogy Szaúd-Arábia az Amerikai Egyesült Államok leghűségesebb arab szövetségese. Az országot Obama elnöksége alatt sem érte kritika. Trump pedig szorongatott helyzetében első dolgának vélte Szaúd-Arábiába szaladni, és az egyébként is állig felfegyverzett országgal újabb világraszóló fegyverüzletet kötni. A demokrata befolyás alatt álló amerikai sajtó Trump minden cselekedetét vehemensen ellenzi, leleplezi, elutasítja. A szaúdi fegyverüzletről nem esett egyetlen rossz szó sem. Igaz, jó sem sok, pedig Trump éppen némi demokrata jóindulatért zarándokolt a szaúdi királyhoz. (Sic!)
Az emberi jogok, a demokratikus játékszabályok, az egyenlőség, testvériség, szabadság szent eszményei, ha hatalmi érdekekről van szó, úgy tűnik, mint sem számítanak. Egészen pontosan csak akkor számítanak, ha azokat az ellenfelek vagy ellenségek megbélyegzésére, elszigetelésére, sakkban tartására használhatjuk fel.
?Madarat tolláról, embert barátjáról? ? mondja az ősi magyar közmondás.
Csakhogy ma már a sajtóban is egy másik szólás dívik: ?Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna?. Ugyanis a Szaúd-Arábia és az Amerikai Egyesült Államok szégyenletes barátságát emlegető újságíró egyhamar az Amerika-ellenesség gyanújába keveredhet, az pedig bizonyos körökben az értelmiségi státusz megkérdőjelezésével egyenértékű.
Pedig nem árt tudni, milyen világban élünk. Annál is inkább, mert ? főként nekünk, kisebbségieknek ? közvetlenül is a bőrünkre megy a játék.
Az ugyanis, melyet az un. liberális demokráciák az emberi jogokkal űznek.