Kedves hallgatóim, megkezdődött a választási kampány, már egy hónap sincs hátra a mindent eldöntő turnusig. A kampánykezdet első intézkedése az volt, hogy leszedték a plakátokat. Mármint azokat, amelyeknek a mérete meghaladta a megengedettet, mert bizonyos méretű képekkel, plakátokkal a kampányidőszakban nem szabad hivalkodni, azokat csak a kampány előtt lehetett kitenni, amikor egyáltalán semmilyen eszközzel nem lett volna szabad kampányolni.
Mindezeket a ? nevezzük így ? paradoxonokat csak azért mondtam el önöknek bevezetésként, hogy belőlük kiindulva mindjárt kapásból megjósoljam azt is, ki nyeri az idei választásokat. Nem fogok azzal a csellel élni, mint a Svejk című halhatatlan érvényű regényben Lukács főhadnagy, aki egyszer részegen hazaérve azt mondta Kunertnek, a puccerjának, hogy megmondja a jövendőbelije nevét, csak hagyjon papírt-ceruzát az éjjeliszekrényen. Kunert izgalmában egész éjjel nem aludt, reggel pedig, miután a főhadnagy elment otthonról, a cédulára írva ezt találta: ?A maga feleségét úgy fogják hívni, hogy nagyságos Kunertné!?
Szóval a választásokat Romániában is a kevésbé esélyes tábor fogja nyerni. Mondom ezt azért, mert az utóbbi időben annyi meglepetéssel szolgáltak a különböző választások, népszavazások, a vox populi bömbölése, hogy mindenre fel kell készülnünk, arra is, amire nem lehet.
Ki gondolt volna már arra, hogy 2009-ben az elnökválasztáson bejön a figura a választási csalással, a Párizsban gépfegyverszerűen leadott szavazatokkal, és az a jelölt nyeri meg a választásokat, aki itthon elveszítette? Utána ugyanaz az államfő csalások sorozatával és egy abszurd kvórum-procedúra nyomán hivatalában maradhatott, nem függesztődött fel, miután sokkal többen szavaztak a kiebrudalására, mint korábban a megválasztására!
Az sem semmi, ahogyan a jelenlegi államelnök megválasztását szintén a külföldi szavazás propagandisztikus felhasználásával, a szociális háló bevonásával a titkosszolgálatok elősegítették; majd egy tűzeset nyomán a sikeres miniszterelnököt lemondásba kényszerítették, majd a mindmáig leginkompetensebb szakértői ? úgymond technokrata ? kormányt, a néma levantei ?én kormány?-át jól végzett fusimunkával a semmiből elővarázsolták…
A józan észt megviselő abszurditások azonban igazából ezután következtek, és nem nálunk, ahol jól elvagyunk a Korrupcióellenes Ügyészség bizarr huncutságaival, hanem a nagyon demokratikus Nyugaton.
Először a világ, hogy úgy mondjam, a Brexittől akadt ki, a brit kilépéstől az Európai Unióból, ami akkora önseggberúgás, hogy maguk a britek sem tértek még magukhoz utána a mai napig. Most a sok szürkeállomány az Egyesült Királyságban attól ízzik, hogy miként lehetne visszacsinálni a máris hatalmas károkat okozott döntést. Akármi lesz is, az egészből egy valami megmarad az emberiség kultúrkincsében: olvasom, hogy minap az Év szavának a Brexitet nevezték ki, ez a szó már létezik, pontos jelentéstartalommal és ugrásra készen várva, hogy mintául szolgáljon más hasonló szavaknak és szavazásoknak: Romxit, Hunxit, Franxit, Grexit…
Ámde még ez sem a csúcs volt, a demokrácia paradoxontartalékai kimeríthetetlenek. Angliai gazdasági bevándorló baráti köreim megkönnyebbülten tudatták velem, hogy az amerikai elnökválasztás után a britek fellélegeztek! Hogyan? ? kérdeztem elámulva gyermeki ártatlanságomban. Hát úgy és azért, válaszolták, mert kiderült, hogy mégsem ők a leghülyébbek a világon. Nem merem kommentálni ezt a politikailag inkorrekt gondolatot, tétován annyit tennék hozzá, hogy a versenyfutás nem ért véget, a skálán élénk mozgás tapasztalható.
Számomra és sokunk számára a legkellemetlenebb meglepetés mégis a Népszabadság megszüntetése volt. Magyarország egyre lejjebb süllyed a kimutatásokban az emberi jogok és a sajtószabadság tekintetében, ennek következtében egyre szalonképtelenebbé válik, megítélése a világban egyre rosszabb. Eltörölni múltjával együtt egy meghatározó fórumot, a legolvasottabb napilapot ? több mint politikai vétség: nemzeti bűn. Vajon, egyáltalán próbálják jóvátenni?
Kedves hallgatóim, zárjam azzal, hogy tegnap, november 16-án volt a Tolerancia nemzetközi napja, amelyet az Egyesült Nemzetek Szövetsége hirdetett meg. Mindenki toleranciára, türelmességre és szolidaritásra szólít fel mindenkit ? de engem az a kérdés nyugtalanít, hogy: vajon lehetünk-e toleránsok az intoleranciával szemben? Lám, egy újabb paradoxon…