Idén sem lesz zökkenőmentes a tej-kifli akció lebonyolítása, a legtöbb iskolában ezúttal is jóval a tanévkezdés után osztanak majd ingyen tízórait a diákoknak. A késést legtöbb helyen ezúttal is azzal magyarázzák, hogy nem sikerült idejében lebonyolítani a pék- és tejtermékek kiszállítására meghirdetett versenytárgyalásokat. (tovább…)
Continue ReadingSzövetkezniük kell a hazai gazdáknak
A romániai mezőgazdászok, gazdák arra panaszkodnak, hogy a hazai termelést és piacot is rosszul érinti a rengeteg importáru. (tovább…)
Continue ReadingFolytatódik a Sky News-ügy
A legfelsőbb bíróság ma 30 nappal meghosszabbította a Sky News-ügy három gyanúsítottjának előzetes letartóztatását. (tovább…)
Continue ReadingMegnyílt a 27. Agromalim Aradon
Jelentős magyar részvétellel nyílt meg csütörtök délelőtt Aradon a 27. Agromalim ? Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítás. A Magyar Nemzeti…
Continue ReadingElektronikus beutazási engedélyt vezethet be az EU
Az Európai Bizottság olyan tervezetet készül bemutatni novemberben, amelynek értelmében csak vízummal vagy előzetes elektronikus beutazási engedéllyel (ETIAS) léphetnének be harmadik országbeli állampolgárok az Európai Unió területére – olvasható az Euractiv brüsszeli hírportál friss összeállításában. (tovább…)
Continue ReadingJóváhagyta ma a Petre Tobă elleni bűnvádi eljárás lefolytatását Klaus Iohannis
A volt belügyminiszter egy hete mondott le a tárca éléről, miután a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) közölte, hogy bűnvádi eljárást akar indítani ellene. (tovább…)
Continue ReadingKórházi fertőtlenítés új szabályok szerint
Ezentúl a tisztító- és fertőtlenítőszerek beszerzésekor a kórházaknak kötelezően be kell kérniük a termékeknek a Biocid Termékek Országos Bizottsága által kiadott engedélyét, illetve azokat a vizsgálati eredményeket is, amelyek alapján a gyártók engedélyt kaptak az illető termékek forgalmazására ? jelentette be az Egészségügyi Minisztérium. (tovább…)
Continue ReadingBemutatta ma a most induló országos dohányzásmegelőzési stratégiát Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter
A tárcavezető közölte: a következő másfél évtizedben öt százalék alá szorítannák a dohányzó gyerekek arányát Romániában. (tovább…)
Continue ReadingA száz évvel ezelőtti székelyföldi betörésre emlékeznek
Kétnapos rendezvénysorozaton emlékeznek holnap és szombaton Csíkszeredában a román hadsereg száz évvel ezelőtti székelyföldi betörésére. (tovább…)
Continue ReadingTaneszköz-támogatás arad megyei tanulóknak
Ezen a héten eljuttatják a taneszköztámogatásokat minden olyan Arad megyei településre, ahol magyar előkészítő osztályos diákok vannak. (tovább…)
Continue ReadingLégi incidens történt a Fekete-tenger fölött
Egy orosz harci repülőgép befogott egy amerikai felderítőgépet, amely megközelítette az orosz partokat – közölték amerikai illetékesek és az orosz védelmi minisztérium. (tovább…)
Continue ReadingErősítenék a légi közlekedés biztonságát
Egységes minősítési eljárás létrehozását fogja javasolni az Európai Bizottság a repülőtéri átvizsgáló berendezésekre, hogy növekedjék a légi közlekedés biztonsága az európai uniós tagországokban – közölte tegnap Margarítisz Szkínász, az EB vezető szóvivője. (tovább…)
Continue Reading