A menedékkérők elosztását célzó EU-s kvótarendszer értelmében a menekülthullám által leginkább érintett Olaszországból és Görögországból a migránsok egy részét más tagországokba helyezik át, köztük Romániába is. Az országnak most 67 menekültet kellene befogadnia Görögországból, de közülük 32-en kiléptek az áthelyezési programból és eltűntek, amikor megtudták hová kerülnének. Nem Románia az egyetlen ország, ahová nem szívesen jutnának a menekültek. A 47 menedékkérő közül, akik Bulgáriába kellett volna érkezzenek, csak négyen maradtak. Az áthelyezési programmal 27 személy Észtországba ment volna, de közülük is nyolcan visszaléptek. A görög hatóságok szerint már Franciaországba sem mennek szívesen a menekültek. Az ENSZ menekültügyi főbiztosa szerint azért nem akarnak részt venni az áthelyezési programban, mert attól tartanak, elválasztják őket családjuktól, barátaiktól. Görögországban jelenleg 46 ezer menekült van, míg a menekülttáborokban 35 ezer személy számára van hely.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...Pálúr János orgonaművész koncertezik Bukarestben
Ma este különleges orgonakoncertet tartanak Bukarestben: Pálúr János magyar orgonaművész lép fel a Szent József‑katedrálisban. A koncert címe Teremtéstörténet, amelyben…
Tovább...Mozaik, 2026. március 17-e
Adásunkban beszélgetést hallhatnak Ferencz Angélával, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjével, akit nemrégiben beválasztottak a Kulturális Minisztérium alárendeltségében működő Román…
Tovább...