Romániában a legkisebb a lakóterület az Európai Unióban és a lakóépületek régiek, korszerűsítésre, helyreállításra szorulnak ? jelentette ki a Raiffeisen Bank vezető közgazdásza. A lakásokkal foglalkozó bankok egyesületének tanácskozásán Ionuţ Dumitru elmondta, egy lakás átlagos területe Romániában 41 négyzetméter, miközben az unióban ez az érték 90,1 négyzetméter. Az 1990 után épült lakások csak a lakóépületek 18 százalékát jelentik Romániában. A közgazdász szerint a következő időszakban a korszerűsítési munkálatokkal javítják a meglévő lakások komfortját. Két évvel ezelőtt Romániában a lakosság 48,8 százaléka zsúfoltan lakott, miközben Európában ez az átlag 16,6 százalék. A statisztikai adatok szerint 2016-ban Romániában városon 1, vidéken 1,1 szoba jutott egy személyre, Európában pedig 1,7 szoba. A fürdőszoba, a zuhany, a folyóvíz, illetve az illemhely hiánya a legfontosabb gondok a romániai lakásokkal. A lakosság 30 százaléka lakik ilyen hiányos lakásokban, míg Európában az átlag 1,9 százalék ? derült ki a szakkonferencián.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Tovább drágul a kőolaj
Az olajárak emelkedtek, és elérték az amerikai–izraeli–iráni konfliktus kezdete óta mért legmagasabb szintet. Egy hordó Brent nyersolaj ára immár meghaladta…
Tovább...A Világbank is beszállna az atomerőmű kiterjesztésébe
Románia a Világbankkal lép partnerségre nukleáris beruházások megvalósítása érdekében - jelentette be Nicuşor Dan Horvátországban. A Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozóját…
Tovább...