Az a bevándorló ellenes hisztéria, mely Nyugat-Európát, s benne előkelő helyen Magyarországot is hatalmába kerítette, több szempontból is megdöbbentő. Mindenekelőtt azért, mert az összes nyugat-európai társadalom végső fokon bevándorlások nyomán alakult ki. Mi, latinok, germánok, szlávok, magyarok mindannyian Európán kívülről érkeztünk.
Hogy aztán a spanyolok, portugálok, angolok, franciák Dél- és Észak Amerika térségeit is elözönöljék. Állig felfegyverzett hódítók gyanánt. Korántsem véletlen, hogy épp ők azok, akik a leghangosabban tiltakoznak a bevándorlók ellen. Nyilván tudják, mitől rettegnek. Pedig a mai bevándorlók pusztán a hazájukban dúló fegyveres erőszak vagy az éhínség elől menekülnek gyakran rongyosan és mezítláb álmaik Európájába.
Arról nem is beszélve, hogy végső fokon magát a kivándorlást is az a Nyugat idézte elő, mely jó két évszázada folyamatosan beavatkozik az arab világ ügyeibe. A szíriai és az iráni menekültek túlnyomó többsége ma is a Nyugat által kiprovokált szír polgárháború, illetve az iráni beavatkozás következményeként létrejött Iszlám Állam szörnytettei elől menekül Európába.
A hisztéria azért is megdöbbentő, mert a nyugati társadalmak, hogy gazdaságuk össze ne omoljon, már ma bevándorlók tömegeire szorulnak, s rövidesen a mi kelet-közép európai társadalmaink is azokra fognak szorulni. Főként akkor, ha Európa lezárja határait, s a fejlett nyugati államok a szükséges munkaerőt, a kulturálisan jóval közelebb álló, s ezért még ma is különösebb nehézség nélkül asszimilálhatónak tűnő (mert ugyanazoknak az individualista értékeknek a jegyében szocializált) kelet-közép európai munkavállalók elcsábításával (implicite a szóban forgó tagállamok további tönkretételével) fogják biztosítani.
A normális persze az lenne, ha az európai munkavállalók Európában születnének meg. Csakhogy ehhez az európai ember individualizmushoz, családhoz, szexualitáshoz való viszonyának kellene radikálisan megváltoznia. Aminek sajnos semmi jele. Az arabellenesség prófétái felháborodnak azon, hogy az arab társadalmak egy részében még mindig dívik a többnejűség, arra viszont nem gondolnak, hogy a mi társadalmainkban dívó szexuális szabadosság az ő szempontjukból ugyanolyan visszataszítónak tűnhet.
És azt hiszem, itt van a kutya elásva. A hisztéria oka korántsem azokban a reális veszedelmekben rejlik, melyeket a bevándorlók jelentenek, hanem az európai társadalmak tagjaira jellemző zsigeri idegengyűlöletben, mely végső soron a bevándorlók (kétségtelen) társadalomellenes reakcióit is kiváltja.
A végső ok a kisebbségellenesség. S végre van egy olyan kisebbség, mely immár a zsigeri indulatok fenntartás nélküli kinyilvánítására is alkalmasnak mutatkozik. Közel száz éven át fenntartott tabuk omlanak össze. Arra senki nem gondol, hogy ha egyszer kieresztettük a szellemet a palackból, többé talán már nem leszünk képesek visszaparancsolni.
Félreértés ne essék. Nem vagyok a bevándorlás híve. Sőt, úgy vélem, hogy a nemzetközi közösségnek azért kellene felelősséget vállalnia, hogy a különböző állampolgárok saját hazájukban és saját kulturális közösségükben találhassák meg az önkiteljesítés lehetőségeit. S ugyanezt tehessék a többségi államkeretbe szorult kisebbségek is. A kultúrák asszimilatív összekeverése nem kulturális többszínűséget, hanem gyökértelenséget, kulturálatlanságot, azaz barbarizmust generál. Az idegen nyelvek elsajátítása, az idegen kultúrák ismerete csak a saját kultúrára alapozva teremthet tényleges kulturális sokszínűséget. De a saját kultúra ismerete is csupán az idegen nyelvek és kultúrák megismerése révén mélyíthető el. A saját kultúrába való bezárkózás (a többség és a kisebbség esetében egyaránt) ugyanúgy a saját gyökerek elsatnyulását, azaz kulturálatlan barbarizmusokat szül, mint a saját kultúrából való ?kilábalás?.
Az egymással szembenálló hisztériák, a monokulturális kizárólagosság és a kulturális hovatartozást mint törzsi atavizmust megbélyegző ?multikulturalizmus? végső fokon egybecseng. A kisebbségellenesség egymást kiegészítő formái gyanánt. Legalábbis végső következményeit illetően. A monokulturális őrület természetesen a multikulturálisnál is barbárabb. De ez magától értetődő. Már a svájci Friedrich Dürrenmatt is úgy vélte, hogy a jó tragikomédia csakis a lehetséges legrosszabb választáson alapulhat.