Sok mindent nem értek, ami napjaink közéletében történik mioritikus hazánkban. Avagy nagyon is értem miről van szó, de nehéz elhinnem, még nehezebb elfogadnom. Minap Zsibón jártam. Azelőtt nem sokkal olvastam a sajtóhírt, hogy többszöri és többrendbeli pereskedés után sem kapta vissza az örökös a kastélyhoz tartozó parkot. Hajdanán angolpark volt, aztán, az államosítás után, gazdátlan senkiföldje lett. Később a hajdani kastélyban működő középiskola biológiatanára, Vasile Fati telepítette be különböző növényekkel, megalapozva a jelenlegi arborétum, botanikus kert alapjait. Sorra épültek fel az üvegházak, s ma már a növények garmadája mellett akváriumokban, madárröptetőben és kis állatkertben, no meg azok lakóiban lehet gyönyörködni. A kastély parkja pedig nem kerülhetett vissza az örökösökhöz, mert az állam sokat ruházott be a botanikus kertbe. De arról valaki készített-e mérleget, hogy mekkora lenne mai pénzben kifejezve az anyagi kára annak a családnak, amely tagjainak csupán annyi volt a bűne, hogy arisztokratának születtek, vagyont, címet örökölt? Készült-e leltár, felmérés arról, hogy milyen értékek jutottak először a nép nevében a nép kiválasztott képviselői vagy a fosztogatók, opportunisták birtokába. S akkor még nem beszéltünk a megaláztatásról, meghurcoltatásról – amit szintén szoktak manapság pénzben is kifejezni. Tehát a park nem jár, mert abba az állam sokat fektetett be. A kastélyt visszakaphatták, azaz a puszta falakat, holott az állam nevében, a társadalmi igazságosság jegyében működő, berendezett épületet, rengeteg műtárgyat, műkincset koboztak el a volt tulajdonosoktól.
A zsibói Wesselényiek leszármazottjai, a Telekiek egy óra alatt kellett elhagyják a kastélyt, kényszerlakhelyre telepítették őket, nyomor és megaláztatás volt az osztályrészük. A rendszerváltás után 16 esztendeig folyt a per: előbb pénzbeli kártérítést kaptak az örökösök, majd azt kamatostól – szinte a kétszeresét a kapott kártérítésnek – vissza kellett fizessék az államnak. Hadd jegyezzük meg, hogy a kapott összeg nevetséges volt az elkobzott javak értékéhez viszonyítva, de jelentős pénzösszeg, amikor annak szinte kétszeresét átlagos jövedelmi szintű embereknek kellett visszafizetniük az államnak. Aztán természetben kérték vissza az ingatlan javakat, s másfél évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy birtokba is helyezzék a családot. De birtokba csak az időközben elhagyott, még minden mozdítható berendezési tárgyától megfosztott épületet vehették csupán.
A népi demokrácia hajnalán, a kisajátításokkor az volt a jelszó, hogy a szegény parasztság verejtékéből épültek a kastélyok, udvarházak, így államosításkor visszakerültek azok birtokába, akik megdolgoztak érte. Meg jött az ideológiai halandzsa a vérszomjas kizsákmányolókról, a nép vérét szipolyozó urakról, s közben mit ad Isten, az urak mind magyarok, az elnyomottak pedig zömében románok voltak. Legalábbis történetíróink szeretik erre kihegyezni történetírásukat. S ezzel hivatkozási alapot szolgáltatnak azoknak a csőlátású politikusoknak, akiknek elhomályosodik a tekintetük, mikor hírét veszik annak, hogy egyik vagy másik magyar történelmi család merészelt visszaigényelni egy-egy birtoktestet, erdős területet, kastélyt, udvarházat vagy városi palotát. De ugyanígy elhomályosodik a tekintetük, ha magyar közösségi intézmények – közbirtokosságok, egyházak, alapítványok – kérnek és kapnak vissza ingatlan javakat. Ilyenkor előrántják hol a „háborús bűnös”, „nacionalista” vagy „xenofób”, „romángyűlölő” jelzőket, s a bíróságokon igyekeznek semmissé nyilvánítani, legalább részben a restitúciót, jogi érvekké alakítani a politikai fondorlatokat. Az elmúlt harminc évben e téren tapasztaltakról könyvtárnyi beszámoló született. Holott bizonyára csak a felszín látható a nagyközönség számára. Ezért nem értem, hogy mindaddig, míg a törvény előtti egyenlőséget, a tulajdonjog szentségét, az emberi szabadságjogok sérthetetlenségét tűzték zászlójukra a román politikusok, olvasatukban ezek nem érvényesek ugyanolyan mértékben a magyarokban, s főként nem a hajdani úri osztály tagjaira. Azaz értem. De nem tudom elfogadni.