Szóbeli megrovásban részesítette az Országos Diszkriminációellenes Tanács Lia Olguța Vasilescu volt munkaügyi minisztert. A szociáldemokrata politikus a 2018. augusztus 10-i, erőszakba torkolló diaszpóratüntetés után tett, a tanács szerint sértő kijelentést tett Klaus Iohannis államfőre valamint a német és zsidó közösségre nézve.

A csendőrségnek a tüntetésen tanúsított agresszív magatartására reagálva Klaus Iohannis államfő az egyik tévéadásban akkor azt nyilatkozta, hogy ő minden szempontból minősíthetetlennek és megengedhetetlennek tartja azt, hogy a kormány és a Szociáldemokrata Párt „gázosította és ütlegelte a román állampolgárokat” a tüntetésen. A nem a kisebbségek iránti szolidaritásáról híressé vált Nagy Románia Pártban szocializálódott Lia Olguța Vasilescu akkor azt mondta, hogy: „nagy merészségre van szükség ahhoz, hogy valaki németként elgázosításról beszéljen”. Utóbb Facebook-bejegyzésben visszakozott, azt állítva, csak a több mint kétmillió szociáldemokrata szimpatizáns érzéseit akarta megvédeni, akiket nem szabad bűnösnek tekinteni csak azért, mert egy demokratikus pártra adták szavazatukat.