A műsor témái: Úgy tűnik, hogy a nagyhatalmak már nemcsak a Földön, hanem a világűrben is harcolnak egymással. Folyik a…
Continue ReadingClinton vagy Trump?
Kedves hallgatóim, ismét elnézést kérek, hogy megszakítom jegyzetelő kollégáim Törökországról és immár Tusványosról szóló sorozatát, és ismét messzebbre, az Amerikai Egyesült Államok elnökválasztására vetek egy futó pillantást. Egy héttel ezelőtt Donald Trumpról, a republikánus elnökjelöletről és enyhén szólva furcsa nézeteiről értekeztem, most ellenlásbasáról, Hillary Clintonról is beszélnék, természetesen kettejük összecsapása összefüggésében. (tovább…)
Continue ReadingSzületési körülmények mint a személyiség építőkövei – 1. rész
Folytatjuk havonta jelentkező beszélgetés-sorozatunkat Sütő Annamáriával, akivel ma arról beszélgetünk, hogy a születési körülményeink milyen hatással vannak/lehetnek a személyiségünk alakulására.
Continue ReadingAz elhallgatás ideje
Talán hallottak róla Erdélyben is, hogy Budapesten újabb országos napilap múlt ki, a nyolcvanéves Magyar Nemzet. Másfél évvel a Népszabadság elhallgattatása után. Sokatmondó szavak voltak ezek: magyar nemzet, a nép szabadsága… lassan nem jelentenek semmit. Virulnak viszont az agyontámogatott Magyar Idők, a nácizmust idéző listák Figyelője és a kormányközeli médiának a magyar vidék tájékoztatásában kizárólagosságot élvező propagandacsatornái. (tovább…)
Continue ReadingKinek higgyünk?
De jó lenne tudni, hogy kinek higgyünk. A politikusok esetében aligha merül föl ez a kérdés. Ők hívőket akarnak, nem hitet. Mert különben, ha már lát is a polgár, nem követ az senkit. De a maga útján sem jár. Hogy miért? Mert az kényelmetlen. Erőfeszítést követelne. Már pedig a mai világ olyan, hogy mindenki mástól várja a hitet, az erőfeszítést, a felelősséget? Hadd, ne soroljuk. (tovább…)
Continue ReadingArad a középpontban
Mai adásunkban három Arad megyei eseményről hallhatnak hangépes összeállítást. (tovább…)
Continue ReadingKobzos Kiss Tamásra emlékeztek Csíkszeredában
Kobzos Kiss Tamásról emlékeztek meg a Csíkszeredai Régizene Fesztivál nyitónapján. A tavaly novemberben, élete 66. évében elhunyt Kossuth- és Liszt-díjas zenész, énekmondó, zenepedagógus 1992-től rendszeres vendége volt az ország legnagyobb és legrégebbi régizene fesztiváljának, ahová szinte minden műfajból hozott ízelítőt a trubadúrzenétől Tinódi és Balassi korán át Csokonai Vitéz Mihályig. Emlékére három országbeli barátai közös koncertet állítottak össze olyan darabokból, amelyeket valaha együtt játszottak. (tovább…)
Continue ReadingRosszkedvünk nyarának Tusványosa
Lezajlott az immár sem nem szakmai előadásokra, sem román-magyar párbeszédre (a beszámolók szerint még egyetlen ?neves? díszrománra sem futotta) nem fókuszáló, de még a gyorstalpaló pártpolitikai továbbképzők silány színvonalára sem emlékeztető tusnádi dzsembori. A magyar fölségjelzésű limuzinok elhúztak, a (félig-meddig felújított, aztán abbahagyott) tábor üres, és maradtunk mi rommagyarok, annak szemetes közepében. (tovább…)
Continue ReadingMagyarországi jelenlét a román formatervezés hetén
Három rendezvénnyel kapcsolódik be a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Design Intézete a bukaresti Balassi Intézet szervezésében a Bukarestben ezen a…
Continue ReadingEgypárt rendszerünk és a korrupció
Volt egy kezdeti idő, amikor még arról vitáztunk/vitázhattunk, hogy a rommagyar képviselet, jelesen az RMDSz, politikai párt vagy érdekvédelmi szervezet, mely nem annyira pártként, hanem inkább szövetségként, és kulturális, oktatási szerveződések gyüjtőszervezeteként működik, amint hivatalos bejegyzése szerint lennie kellene. Azután, ahogyan egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a politikai elit kisajátítja, uralja és meghatározza a nevében még mindig szövetséget, történt egy kísérlet arra, (tovább…)
Continue ReadingIII. Csíkszeredai Könyvvásár
Adásunkban összeállítást hallanak a harmadik alkalommal megszervezett Csíkszeredai Könyvvásárról, amelyen ezúttal is gazdag kiadói kínálat, érdekes programkavalkád és sok érdeklődő…
Continue ReadingNem kell belekékülni
Nászta Katalin könyvét lapozgatom ? beszélgetések a romániai magyar színházak egykori nagyjaival ? akik harminc évvel ezelőtt meghatározták a romániai magyar színházi világunkat. Sőt, hatásuk még ma is érződik, mert azok a színészek, akiket ők neveltek, akik tőlük lopták a színészi mesterséget, azok ma is példaképüknek tekintik őket. (tovább…)
Continue Reading


