Igen, Aradon kétszáz éve van magyar színjátszás. Büszkén tartják számon azt, hogy 1818-ban Aradra látogatott egy hivatásos magyar színtársulat és előadást tartott ott. Azután más magyar színházak is felkeresték Aradot, mert volt ott kinek játszani. Majd megalakult a város saját színháza ? az is magyar színház volt. És a város lakosai nem sajnálták rá a pénzt, gyönyörű színházat építettek ? 1874-ben adták át az aradi nagy színház épületét, amely a Kolozsvári Nemzeti Színház épületéhez hasonlítható vagy akár a Temesvári Operáéhoz. Gyönyörű lakás a kultúra számára. S ha már volt színház Aradon, és ilyen gyönyörű épülete volt, akkor az előléptetés sem késett: 1902-ben az aradi magyar színház Nemzeti Színház státust nyert.

Aradon 1948-ig működött hivatásos magyar színház, aztán a kommunista rendszer úgy gondolta, hogy túl sok a jóból, és megszüntette. Aradot a továbbiakban a temesváriak és a váradiak látták el magyar színházi előadással. Erre is vevő volt az aradi közönség. Olyannyira, hogy mihelyt lehetővé vált, egy lelkes fiatal színész és rendező, Tapasztó Ernő újra hivatásos magyar színtársulatot teremtett Aradon, a Kamaraszínházat, amely 2007 szeptember 21-én mutatta be első előadását, a Rudolf Hess tízparancsolatát Harsányi Attila miskolci színész közreműködésével, aki azóta is az aradi magyar színház állandó tagja, legfontosabb előadásainak főszereplője. És nemrég az Aradon játszott szerepeiét, a rendkívüli súlyú és művészi értékű alakításaiért Jászai Mari díjat kapott.

Aradon mindössze 15 000 magyar él, de megbecsüli azt, hogy saját színháza van. A Tóték bemutatóján például ötszázan voltak jelen, és a hivatalos statisztikák tanúsága szerint az Aradi Kamaraszínház előadásait évente 14 000-en tekintik meg. Persze egy-egy személy több előadásra is elmegy, nem hagy ki egyetlen magyar nyelvű színházi produkciót sem. Másrészt az Aradi Kamaraszínház sokat turnézik ? előadásait Erdély-szerte, de még Magyarországon is ismerik. Így lesz évente 14 000 nézője. Valamint úgy, hogy sok magyarországi előadást hív meg Aradra, s ezáltal az aradi néző is láthat sokszereplős, nagy anyagi ráfordítást igénylő produkciókat: kabarét, vígjátékot, operettet, musicalt ? és hálás is ezért a Kamaraszínháznak. Aradon a vendégjátékok és a saját produkciók aránya: fele?fele.

Jó, hogy a hivatásos magyar színjátszás újra megtalálta a helyét Aradon. Csak örvendhetünk neki. Akárcsak annak, hogy az Aradi Kamaraszínház előadásait a szakma is megbecsüli. Fennállásának első öt évében 23 díjat nyert, s azóta még többet. Ezt mindenekelőtt a rendkívül intenzív színpadi jelenlétnek és az előadásokban testet öltő modern költőiségnek köszönheti. És ami ugyancsak figyelemre méltó: előadásait nagyon szeretik a fiatalok. Tapasztó Ernő szerint rajtuk tesztelik le azokat. És sikerrel! Ami azt jelenti, hogy Aradon nemcsak jelene, de jövője is van a magyar színjátszásnak.