Mai műsorunkban a kolozsvári Muszáj- Musai akciócsoportról hallanak, mely ezen a héten ünnepelte megalakulásának harmadik születésnapját. A csoport nevéhez fűződik…
Continue ReadingDagadó botrányok
A skizofrén helyzetnek, amelyben mi erdélyiek leledzünk, előnye, hogy a dolgoknak egyszerre láthatjuk a romániai és a magyarországi vetületeit, vonatkozásait, párhuzamot tudunk vonni, összehasonlíthatjuk a két országot például a gazdasági fejlődés, a demokrácia, a jogállamiság vagy a korrupció szempontjából. Vegyük ez utóbbit. (tovább…)
Continue ReadingA provincializmus csöndje
Kifejezetten pozitív fejleményként értékelem, hogy időről-időre megjelenik a közéleti diskurzusokban az értelmiség szerepvállalásának témája, még akkor is, ha ? és ez nem föltétlen sajátos jelenség, hiszen az értelmiség rendelkezik a saját szerepének elrejtésére alkalmas diskurzusok monopóliumával, máshol is ? megnyugtató válaszok nem születnek a szerepekekkel kapcsolatban fölmerülő kérdésekre, viszont araszolunk a reálisan közös okoskodás színpadának összeácsolása fele (legutóbb olyan jó 3 éve zajlott, és aztán folytatódott a ? jellemzően egy másik kultúrából származó szerző, Stefano Bottoni kezdeményezte ? ?besúgó-vita?, melyhez magam is hozzászóltam itt). (tovább…)
Continue ReadingFarsangtemetés Csíkban
Csíkszentsimonban és a községhez tartozó Csatószegen siratta, temette el a telet Hargita megye 12 hagyományőrző csoportja. (tovább…)
Continue ReadingJelvénykiállítás Aradon
Több mint fél évszázados természetjárás és 38 évnyi kitartó gyűjtőmunka eredményeként jött létre Stefanov Titusz kétezer darabot meghaladó turistajelvény-kollekciója. (tovább…)
Continue ReadingEgy hajóban a hamvazószerda és a Bálint-nap
Furcsa párosítás volt február 14-én, ugyanis egy napra esett a hamvazószerda és a gyakran Valentin-napként emlegetett Bálint-nap. (tovább…)
Continue ReadingDuna nap Torockón
Adásunkat a hétvégén Torockón harmadik alkalommal tartandó Duna napnak szenteljük, tartsanak velünk.
Continue ReadingKeresd az igazságot ? bármi áron!
Sorin Mitu könyvének végén juttatja eszünkbe, hogy keresnünk kell az igazságot ? bármi áron! És ez nemcsak a történészek feladata, hanem minden tisztességes emberé! Azé, aki meg akar szabadulni az életünkön uralkodók, politikusok és egyebek, által terjesztett ? és nemcsak terjesztett, hanem nap mind nap életbe léptetett! ? hazugságoktól. (tovább…)
Continue ReadingKatolikus igehirdetés, február 18.
Kémenes Lóránt-Zoltán, tűri katolikus lelkész hirdet igét.
Continue ReadingBotrány, botrány hátán
Azok a botrányos ?leleplezések és ellenleleplezések? (valójában kísérletek a politikai mezőny szimulált újratöltésére, diszkurzív, az igazságon túli valóság felépítésének kísérletei), melyek a közéletet tematizálják, a jogrendszer és a politika közötti feszültség terében zajló hibrid háború részei. Nem a törvényhozás tudományos ? az egyetemes tudás, az igazság keresésének a része ? beágyazásának a kísérletei zajlanak, nem jogi viták, hanem a korrupcióellenes politikák megfojtásának közvetlen, elkeseredett és brutális próbálkozásai. (tovább…)
Continue ReadingMindenáron
A Bild című német lap úgy véli, hogy Angela Merkel a siker (mármint a GroKonak is becézett nagykoalíció sikere) érdekében gyakorlatilag saját pártját vitte áldozati oltárra. Annak ellenére, hogy a szociáldemokraták támogatottsága tovább zuhan, és a választásokat mégiscsak magasan a CDU-CSU pártszövetség nyerte meg, a kancellárasszony az összes fontos miniszteri posztot átengedte a szociáldemokratáknak, s a bajor testvérpártot (személy szerint Seehofert) is a belügyminiszteri funkcióval jutalmazta. (tovább…)
Continue ReadingKitömött barbár, természetvédelmi övezet Bukarestben és méz a mai Észpresszóban
Mai műsorunkban újra jelentkezik A.G. Weinberger Nyakig mézben című zenei rovatával, előtte azonban néhány rövid hírt, például arról, hogy természetvédelmi…
Continue Reading




