Azok a botrányos ?leleplezések és ellenleleplezések? (valójában kísérletek a politikai mezőny szimulált újratöltésére, diszkurzív, az igazságon túli valóság felépítésének kísérletei), melyek a közéletet tematizálják, a jogrendszer és a politika közötti feszültség terében zajló hibrid háború részei. Nem a törvényhozás tudományos ? az egyetemes tudás, az igazság keresésének a része ? beágyazásának a kísérletei zajlanak, nem jogi viták, hanem a korrupcióellenes politikák megfojtásának közvetlen, elkeseredett és brutális próbálkozásai. A jogi szövegek érvényességének és helyességének a fölvetése, az igazságosság törvényi formába öntésének (hermeneutikai probléma) egész problematikája csak ürügy, füstbomba, melynek leple alatt a korrupt politikusok élet-halál harca folyik leleplezésük és felelősségre vonásuk ellen. És szándékosan mondom/írom a széles, azaz nemcsak szigorúan jogi és főleg nem csupán bírói végzésben kimondott korrupt politikusok kifejezést, hiszen a kormányzás, illetve a képviselet eszközeinek eltérítése önmagában is korrupció. Amikor a PSD-ALDE, és csatlakozásával, a Fidesz itteni fő fiókpártja, úgy döntenek, hogy a kormányzás, a közjó menedzselése és szolgálata helyett a korrupció-ellenes politikák felszámolásával foglalkoznak, arra használják nemcsak politikai hatalmukat, hanem azokat az erőforrásokat is, amelyeket a kormányzás és intézményei biztosítanak, a kormányzati korrupció útját járják. Amikor a hatalmi pártok vezérei ? akik nem mellesleg a parlament két házának az elnökei is ? a reprezentáció, a polgárok érdekeinek képviselete helyett, gyanús kollégáik felmentése érdekében lépnek fel, erre használják felhatalmazásukat, akkor a képviseleti korrupció útját járják. És igazságtalanok lennénk, ha ki nem mondanánk: az ellenzék képviselőinek jórésze ? bár az államelnöktől való félelem olykor sunyításra, elhallgatásra inti őket ? szintén ezt a játszmát folytatja (Băsescu volt államelnök és pártja nyiltan kapcsolódik a többség korrupciópárti megnyilvánulásaihoz).
A politikai osztály ma mind a kormányzás, mind pedig a törvényhozás szintjén merőben korrupt, sőt perverz játszmát folytat. Valójában sem nem kormányoz, sem nem szabályoz, azaz törvénykezik, hanem ezer sebből vérző legitimitását próbálja befoltozni populista és demagóg diskurzusokkal. Ebben a kétségbeesett és gástlástalan igyekezetében nem ismer határokat, úgy tűnik Dragnea-Tăriceanu és Kelemen, valamint alkalmanként további politikai vezetők is, süketek az ésszerűségre, a vox populi kifejezett követeléseire, de még az EU és a politikai nyugat erős jelzéseire is. Reménytelen helyzetükben, önmaguk és társaik fölmentésének reményében, hajlandók mindazt a progressziót beáldozni, amit Románia, kínnal keservesen, de mégiscsak elért, úgy tűnik készek levenni az országot az európai (nyugathoz kapcsolódó) térképről. Illiberális puccskísérletnek vagyunk a tanúi, a tét, hogy Románia Lengyelország és Magyarország utjára térjen, zavaros és kiszámíthatatlan mezőnybe, sőt promoszkovita befolyás alá kerüljön, amelyben a korrupció az uralkodás eszköze ? annak minden, gazdasági, politikai, sőt kulturális vonatkozásával együtt ?, az betonozza be a hatalmat.
Legalábbis elméleti értelemben így jellemezhető a helyzet, gyakorlati vonatkozásában pedig az (i)gazságszolgáltatás és a politikacsinálás (posztmodern) ütközése zajlik egy fikciós, elképzelt és felépíteni kívánt álvalóság (alternatív tények világa) kulisszái között. Ebben a restaurációs, és/vagy reakciós játszmában a DNA és általában az ügyészség, sőt egyre inkább a bíróság és a titkosszolgálatok a célpont, őket no meg az államelnököt nevezik előszeretettel ?párhuzamos államnak?. Félreértés ne essék, egészen biztos és bizonyítható, hogy a DNA és más ügyészségek nem tévedhetetlenek, hogy a korrupció ott is jellemző, sőt az egymásnak ellentmondó bírói végzések azt is jelzik, hogy ott sincs minden rendben. És nemcsak korrupció, hanem hozzá nem értés is jellemzi ezeket az intézményeket, akárcsak a titkosszolgálatokat. Egy higgadt és pártatlan (bármit is jelentsen ez még) kivizsgálás, ha lenne még arra hiteles fórum, felszínre hozhatná és jogorvoslatot is biztosíthatna ezen intézmények téves működésével kapcsolatban. Csakhogy itt senki nem a független és pártatlan (i)gazságszolgáltatásban érdekelt, hanem abban, hogy a rendszer ?neki dolgozzon?, az ő korruptjait védje és a politikai érdekeit szolgálja.
Mégsem vagyok teljességgel pesszimista, a mérkőzés, a korrupció-ellenes harc még nincs elveszítve, akkor sem, ha a legutóbbi mesterséges botrányban ? mely fikciókon és lejáratási kísérleteken alapul ? még hallgat az államelnök és az utca is csendes. A közvélemény (ha van ilyen) még kivár és ezzel az a téves benyomás keletkezhet a hatalmasokban, hogy nekik áll a zászló. Úgy tűnik, hogy úgy változtathatnak törvényeket, mozdíthatnak el közsszereplőket, járathatnak le intézményeket, ahogy kedvük tartja, pedig a dolog nem így áll. Legalábbis egyelőre nem, hiszen a legfontosabbat a legitimációs deficitet, a hiteltelenséget nem képesek fölszámolni, sőt. A közvélemény szemében, a civil társadalom, az államelnök és a politikai nyugat legitimitása nagyobb, mint azoké az ismétlem, korrupt politikusoké, akik ma az ellenük folyó politikát benépesítik.
Mert a legitimitás, a (köz)bizalom alapja nem lehet egy bábkormány, melyet egy büntetett előéletű politikus a háttérből irányít és kénye-kedve szerint váltogat, minden hozzáértés nélkül. Mert miféle jogi (azaz tudományos), szakmai hitele lehet egy olyan törvényhozói testületnek, ráadásul különbizottságnak (hisz nagy valószínűséggel az (i)gazságszolgáltatási törvényeket negatívan véleményezte volna a szabványos jogi bizottság, miután a kormány sem vállalta azokat), melynek vezérei kétes ismeretekkel és semmiféle joggyakorlattal nem rendelkeznek? A Iordache-Nicolicea-Márton bizottság mindhárom ikonikus alakja későn (véletlenül vagy sem, éppen 2002-ben), már képviselőként, másod-harmadosztályú magánegyetemen szerezte jogi képesítését, és soha nem gyakorolt jogásszakmát. Mert a mostani frontális támadás a DNA és vezetője ellen, olyanoktól indul, akik megvádoltak, sőt akik ellen alapfokon ítélet van, egyikük ráadásul külföldön van szökésben. Miféle hitele lehet annak a miniszterelnök-asszonynak, aki egyszerre támadja és igyekszik elmozdítani a DNA vezetőjét ? aki ellen még nincs semmiféle vád, nemhogy ítélet ? és közben nem hajlandó fölmenteni azt a tanácsadóját, akit korrupcióért (igaz alapfokon, csakhogy azt már nagy valószínűséggel nem fogja érvényteleníteni egy fellenbviteli bíróság, esetleg a kiszabott büntetést módosítja) már elítéltek?
A jelenlegi hatalmasok győzelme pürrhoszi, válságuk viszont mély és strukturális bizalmi válság, rengeteg gondot és bajt fognak még okozni, de a mérkőzésnek még nincs vége.