Műsorok

Kedves hallgatóim, egyre többet gondolok a bukaresti A Hét című lapra, ahol az újságírói pályám indult, amelytől a legtöbbet kaptam nem csak szakmailag, de közösségileg, erkölcsileg és lelkiekben is.

Jövőre lesz A Hét megalapításának ötvenedik évfordulója, és ahogy méltatlanul kevéssé van jelen a köztudatban a lap neve, teljesítménye és hatása, úgy – előre látom – nem sikerül rendesen megünnepelni az évfordulóját sem. Van okom nosztalgiázni azért is, mert mától, szó szerint a mai nappal kezdődően, mondhatni hivatalosan, a személyazonosságim szerint sem vagyok már bukaresti lakos. Ebből az alkalomból talán megengedhető számomra némi énközpontúság.

Az országot járva, azt tapasztalhatjuk – főként az erdélyi nagyvárosok környékén – hogy egyre-másra emelkednek ki a földből az újabb és újabb ipari létesítmények. Gyorsan és látványosan építkeznek, korszerű anyagokat és technológiákat használva. Az építkezés jelzi, hogy él és működik a gazdaság, gyarapodnak a vállalkozások, és a munkavállalóknak számos lehetőségük kínálkozik arra, hogy megkeressék a mindennapit. A statisztikákat böngészve az is kiderül, hogy a kereset tekintetében is jól állnak ezeknek a városoknak a lakói.

A német nyilvánosságban kezd egyszerre nyilvánvalóvá válni az, amit a kívülálló hosszú évek óta evidencia gyanánt észlelhetett. Az ugyanis, hogy Németországban – bárki van hatalmon – jó ideje a zöldek kormányoznak. Persze csupán közvetve. Ők azok, akik a nyilvánosságot mintegy a háttérből „értékekkel” és „erkölcsi parancsolatokkal” ellátják. Az általuk forgalmazott erősen baloldali gondolatok a politikai korrektség alaptéziseiből következően megtámadhatatlanok.