Műsorok

Tudom, hogy milyen jeles nap a mai, sokunknak „az” jut eszébe november hetedikéről. A közvetlen aktualitásban itt van Erdogan török elnök mai budapesti látogatása , ami várhatóan élénk visszhangot vált ki, a magyar fővárosban különben megtartották az első karácsonyi közgyűlést, sőt a főpolgármester kormányülés meghívottja is volt, ezekről is érdekes lenne beszélni.

Tania Popa egymagában betölti a színpadot – elfoglalja a Bukaresti Nemzeti Színház deszkáit. Ez a hölgy egy időzített bomba, aki szemünk láttára robban. Elsöpör mindent, de nem akárhogy, hanem szelíden, érzékenyen és lelki melegséggel. Hát nem különös? Andreas Petrescu állítja róla. Ő, aki ezt, a Statiszta című darabot személyesen Tania Popának írta, kolléganőjének, akit nagyon jól ismer, és aki kigombolta a darabot, mint egy ruhát, majd magára öltötte, és eggyé vált vele. A bemutató láttán tanúsíthatom: valóban ez történt. Tania Popa – miként Andreas Petrescu állítja – valóban „életet robbantott a színpadra”.

Hol a nővéremék korosztályára mondták, hogy áldozati nemzedék, hol a miénkre. S utánunk még sok más nemzedékre. Mindig került valami rendkívüli dolog, ami áldozativá – vagy ha azzá nem is, de legalább kísérletivé – tett egy nemzedéket. A kilencvenes évek elején, amikor divatba jött a Magyarországon való munkakeresés, a székelyföldi fiatalok tömegével kerekedtek fel, hogy a szebb jövő reményében az anyaországban próbáljanak szerencsét. Akkora volt a mozgás, hogy a vendégmunkások utaztatására szakosodott vállalkozások, fuvarozó cégek alakultak Székelyföld-szerte, ezek egy része még ma is működik.

A szómágia évadját éljük. Hemzsegnek az olyan tetszetős, de senki által nem definiált fogalmak, melyek egyetlen funkciója kiiktatni a gondolkodást, valamiféle rettenetet generálni, s ezzel kirekeszteni az értelmes diskurzusból mindenkit, aki a szóbanforgó fogalmak mögött meghúzódó szándékokat akárcsak megpróbálná tisztázni is.

Október 27-én lett volna 79 éves az egyik legnagyobb magyar operaénekes, Gregor József. Mielőtt méltatásába fognék, engedjék meg, hogy egy személyes élménnyel vezessem be mondanivalómat. Szüleimmel néztem a tévét valamikor a múlt század hetvenes éveinek elején. Valamilyen esztrádműsort adtak. Egyszer csak a műsorvezető – ha jól emlékszem, Antal Imre – felkonferálta, hogy most pedig következik egy énekes, Gregor József.