Ma a jön ige lesz a főszereplő. A jön egyébként a köznyelvi alak, a jő régies, irodalmias, míg a gyün, gyön népnyelvi. A Nyelvművelő szótár szerint a „jön és megy ige használatában nagy általánosságban a következő szabályszerűség érvényesül: a jön a beszélő vagy a beszéd helye felé tartó mozgást jelent, a megy a beszélőtől vagy a beszéd helyétől távolodó mozgást”.
(tovább…) Continue ReadingZummbele? Zoombele! Mibe is? (1. rész)
Március közepétől kezdve az oktatás online zajlott. Erre a helyzetre sem tanár sem szülő, sem a tanügy nem volt felkészülve. A Natura Stúdió mai adásában utánajárunk annak, hogy mi jellemezte az elmúlt három hónapot iskolákon, családokon belül?
Continue ReadingTanuljunk az árváktól!
Most jutottam hozzá – Zsigmond Márton képzőművésznek köszönhetően – Cseke Gábor Sorsok könyve című dokumentum-riport kötetéhez. Számos meglepetést tartogatott számomra. Talán az első, maga a könyv műfaja. Bár újságíró vagyok, eddig még nem találkoztam a dokumentum-riporttal. Vagyis azzal, hogy az újságíró kérdéseit egy—egy könyvhöz intézi, és az abból kiválasztott idézetek adják meg a választ. Pedig milyen jó műfaj ez! Mert így személyesen ismerkedhettük meg Vaszi Mária – az árvaházban felnőtt nő – két könyvével is. Az egyik: Tíz év csíksomlyói gyermekotthon. 1983—1993. A másik: Gyermekotthoni sorsok – amelyben az írónő egykori kollégái mesélik el életüket.
Continue ReadingMedveriasztás
Vasárnap kétszer is eszeveszetten berregni kezdett a telefonom: a Ro-Alert rendszer értesített vicces, ékezetnélküli románsággal, hogy Csobotfalván – azaz a város másik végén – betévedt egy medve a lakott területre. Nemsokára ugyanaz a berregés azt adta tudtul, hogy ezúttal egy bocsos anyamedve tette tiszteletét ugyanazon a városrészen.
(tovább…) Continue ReadingKáoszba fúló autonómia
Az Amerikai Egyesült Államok Seatle nevű városában a rasszizmus ellen tűntető BlackLivesMatter mozgalom tagjai és az őket támogató antifák a városközpontban egyfajta autonóm köztársaságot kiáltottak ki, melybők kitiltották a rendőrséget is. Maguk felfegyverkeztek fel és egyfajta önigazgatásra rendezkedtek be.
Continue ReadingUnitárius igehirdetés, június 28.
Jakabházi Béla-Botond nyárádgálfalvi unitárius lelkész hirdet igét.
Continue Reading2020. június 26.
A műsor témái: Holnapra Washingtonba várják Szerbia és Koszovó miniszterelnökét. Botrányos könyv jelent meg a héten Amerikában. John Bolton, az…
Continue ReadingA félelem vírusa
Talán emlékeznek még a kedves hallgatók, május első hetében, itt a bukaresti rádióban, a második világháború befejezésének 75. évfordulójáról beszéltem, illetve arról, hogy a BBC, a királynő megemlékező beszéde után bejátsza majd a 103 éves Vera Lynn-nek azt a klasszikus számát, amely az angol katonák kedvence volt a nagy világégésben.
Continue ReadingMagyar bölcsőde épül Aradon
A magyar kormány külhoni óvoda- és bölcsődefejlesztési programja keretében Aradon is új magyar bölcsődét építenek.
(tovább…) Continue ReadingSportkollégium épül Csíkkarcfalván
A Székelyföldi Jégkorong Akadémia új létesítmények alapkövét ünnepélyes keretek között tették le a múlt pénteken a Hargita megyei településen.
Continue ReadingEgyház a karanténban
A dél-romániai református gyülekezetek élete a karantén alatt.
Continue Reading„Kiboxolta kornerre…” Nyelvújítás a sportban
Június 23-án volt az olimpiai világnap, július 2-án pedig a sportújságírók napját ünnepeljük. Ahogy már sejthető, ma sportos téma lesz, főként azért, mert személyesen érint. 2006-ban kóstoltam bele először a sportújságírásba, és azóta is űzöm. Jelenleg egy hetilap sportszerkesztője vagyok, szeretem a munkám, az elmúlt két-három hónap viszont komolyan megdolgoztatott: nehéz olyan dologról írni, ami épphogy létezik.
(tovább…) Continue Reading

