Műsorok

Nos, Alexandru Roşu, ha feltámadt volna, a hét elején kamerájával minden bizonnyal ott van Beszterce idei legnagyobb szabású eseményén. A Román Színházi Szövetség, az UNITER díjait ugyanis először adták át egy olyan városban, amelynek Művelődési Palotája van, de önálló színháza még nincs. De a jövőben lehet – bizakodtak egyaránt a polgármester és a művelődési miniszter, valamint a gálán résztvevő színészek, rendezők, díszlet- és látványtervezők¸színi kritikusok, színműírók és más színházi szakemberek.

„Nézze, fiatalember! Nem kell ám mindent tudni!” Ezt egykori mesterem mesélte, felidézve, hogy amikor fiatal újságíróként – még az ötvenes években – Moszkvában kiküldött tudósítóként vett részt egy eseményen, egy szovjet tábornok szájából hangzott el az iménti mondat a folyosón. Bizalmasan mondta ezt neki a magas rangú katona, amolyan szelíd tanácsként.

Jól emlékszem, hogy Parászka Miklós akkor két fontos érvre támaszkodott: az értékteremtés, a művészi igényesség bármilyen színházi műfajnak a sajátja lehet, hogyha az alkotók eleve ezzel a küldetéstudattal indulnak, a közönséget pedig fokról-fokra, lépésről-lépésre, évről-évre, nemzedékről-nemzedékre be lehet vonzani a nézőtérre.

Márpedig ha ő aggódik, akkor valamennyien aggódunk. Mondjuk, többnyire nem ugyanazért, de most ne vesszünk el a részletekben, koncentráljunk az aggodalomra, ami a jelen jegyzet tárgya és Kövesi asszony álmatlan éjszakáinak okozója.