Műsorok

Már régóta próbálom megfejteni, melyik belső szervemből fakad magyarságom. Természetesen a szívemből – vágom is rá rögtön, hiszen érzelmi kötődésem a döntő. Természetesen az agyamból is – tenném hozzá, hiszen gyerekkori emlékeim, hosszúra nyúlt életem tapasztalatai is szervesen kötnek a magyar hazához, akárcsak annak a belátása, hogy „a nagyvilágon e kivűl” nincsen számomra hely. S persze a gyomorból is eredeztethető a nemzeti identitástudat, legalábbis, ha azt mondjuk, hogy csak a magyar haza adhat ételt, munkát, kenyeret.

Kedves hallgatóim! Mai jegyzetem témájához legalább öt irányból kellenne elindulni. Az első a magyar képzőművészet történelmének immár különálló fejezete, a nagybányai művésztelep, amely 1896-es indulásától, háborús megszakításokkal, egészen 1936-ig ontotta magából azokat az alkotásokat, amelyek ma hihetetlen értékeket képviselnek itthon, Magyarországon és szerte a világon.

Daniel Zugravu húsz évvel ezelőtt ment ki Olaszországba. Veronában három hónapig utcáról utcára járva keresett munkát. Ma szállodatulajdonos Romeó és Júlia városában és nemrég visszatért Romániába, hogy befektetési lehetőségeket keressen szülőhazájában.

164 éve született, 94 éve hunyt el Elek apó. Az utódok emlékezete sajnos szelektív, Benedek Elekről ma már többnyire csak a mesemondó jut az eszünkbe, noha éppen olyan jelentős újságíró, író, országgyűlési képviselő is volt.