Mégsem bontják le a texasi baptista templomot, ahol a múlt héten tömegmészárlást követtek el. Az épület már hétfőtől emlékműként működik tovább – közölte az amerikai sajtó. (tovább…)
Continue ReadingMoszkvában tárgyal ma Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin
A megbeszélésen várhatóan szóba kerülnek többek között a közös energetikai projektek. (tovább…)
Continue ReadingTöbb mint 100 afganisztáni újságíró döntött hazája elhagyása mellett tavaly
Ezt a Pajhvok afganisztáni hírügynökség közölte. Az ázsiai ország legnagyobb és legprofesszionálisabb hírügynökségének hat munkatársa vonult önkéntes száműzetésbe, míg a legnagyobb helyi kereskedelmi tévécsatorna 21 munkatársát veszítette el tavaly. (tovább…)
Continue ReadingA francia környezetvédelmi miniszter veszi át az ENSZ klímakonferenciájának elnökségét
Ezt Ségolene Royal tárcavezető jelentette be ma. Royal novemberig veszi át az ENSZ klímakonferenciának elnökségét Laurent Fabius volt külügyminisztertől, a francia alkotmánytanács elnöki posztjának várományosától. (tovább…)
Continue ReadingA CIA igazgatója szerint az Iszlám Állam akciókra készül
Az amerikai
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség igazgatója, John Brennan szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek vegyi fegyverei is vannak, melyeket akár el is tud juttatni Nyugatra.Brennan – aki ritkán ad interjút – vasárnap este a CBS televízió 60 perc című, nagy tekintélyű műsorában nyilatkozott.Hangoztatta, hogy az Egyesült Államok számára a legnagyobb fenyegetést ma nem az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat jelenti, hanem az Iszlám Állam, amely kiszivárgott hírszerzési jelentések szerint készen áll arra, hogy megtámadja az Egyesült Államokat.John Brennan a CBS riporterének arra a kérdésére, hogy „tényleg jön-e az Iszlám Állam Amerikába”, számítanak-e az amerikai illetékesek terrortámadásra, azt válaszolta: személy szerint ő arra számít, hogy a dzsihadisták megpróbálják elhelyezni amerikai területen az embereiket és mindazt, amivel terrorcselekményeket követhetnek el. A CIA vezetője ezeket a kísérleteket elkerülhetetlennek nevezte, ám „várhatóan sikertelennek”. Véleménye szerint a dzsihadisták összecsapást akarnak kiprovokálni a Nyugat és a muszlim világ között, vagy legalábbis a Nyugat és az általuk elfoglalt területek között, hogy így szerezzenek maguknak még több szimpatizánst.
gazgatója, John Brennan szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek vegyi fegyverei is vannak, melyeket akár el is tud juttatni Nyugatra. (tovább…)
Continue ReadingBosznia az EU-ba készül
Bosznia-Hercegovina hivatalosan is benyújtotta európai uniós csatlakozási kérelmét – jelentette be Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfő reggel, a tagországok külügyminisztereinek tanácsülése előtt.Az uniós diplomácia vezetője sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a tagországok tanulmányozni fogják a kérelmet. (tovább…)
Continue ReadingTöbb száz áldozat és több ezer sebesült
Több mint 330 halálos áldozatot követelt Irakban és Iránban a tegnap esti földrengés. (tovább…)
Continue ReadingA két évvel ezelőtti merényletekre emlékeznek Párizsban
A terrorizmus elleni küzdelemben Franciaország felkészültebb, mint két évvel ezelőtt – mondta Gérard Collomb francia belügyminiszter a 2015. november 13-i, 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozat második évfordulója alkalmából a Le Journal du Dimanche című lapnak adott interjúban. (tovább…)
Continue ReadingKiállt a schengeni csatlakozásunk mellett az ALDE elnöke
Románia és Bulgária teljesíti a schengeni tagsági kritériumait, a két országot haladéktalanul föl kellene venni a határellenőrzéstől mentes övezetbe ? jelentette ki Szófiában az Európai Liberálisok és Demokraták (ALDE) elnöke, Hans van Baalen. (tovább…)
Continue ReadingA magyarországi pártok támogatását kéri az RMDSZ elnöke
Kelemen Hunor arra kéri a magyarországi pártokat, segítsék a Minority Safe Pack aláírásgyűjtését. (tovább…)
Continue Reading66. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Az Oscar-díjas Coen testvérek Ave, Cézár című új filmjének díszvetítésével ma megkezdődik a 66. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, amelyen Bucsi Réka LOVE című animációs filmje a rövidfilmes versenyprogramban debütál. (tovább…)
Continue ReadingAusztria is csatlakozott az orosz propaganda elleni „koalícióhoz”
Ausztria csatlakozott ahhoz a nyolc országhoz, amelyek korábban levelet küldtek Federica Mogherininek, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének arra szólítva fel az Európai Uniót, hogy fokozza erőfeszítéseit az unió és tagországainak hitelét romboló orosz dezinformációs és propagandatevékenység visszaszorítása érdekében. (tovább…)
Continue Reading