Hivatalosan is benyújtotta lemondását Ahmet Davutoglu a török miniszterelnöki tisztségről, miután a várakozásoknak megfelelően az Igazság és Fejlődés Pártjának tegnapi rendkívüli pártkongresszusán egyhangúlag kormányfővé választották Binali Yildirim korábbi közlekedési minisztert, akit Recep Tayyip Erdogan török elnök már korábban felkért az új kormány megalakítására. Az államfő az ankarai elnöki palotában lezajlott tegnap esti találkozón során elfogadta Ahmet Davutoglu lemondását ? jelentette az Anadolu állami hírügynökség. Binali Yildirimet a párt rendkívüli kongresszusán delegáltak száz százalékának támogatása mellett választották pártelnökké és miniszterelnökké. Az egykori közlekedési tárcavezető az elnök hűséges támogatójának számít. Az új kormányfő beszédében elsődleges fontosságú feladatként jelölte meg, hogy új alkotmányt fogadjanak el, és bevezessék az elnöki rendszert, amely Erdogan kezében összpontosítja a hatalmat.
Lezuhant csütörtök reggel a bukaresti CFR‑palota egyik liftje
A baleset idején hatan tartózkodtak a felvonóban, közülük ötöt kórházba szállítottak kivizsgálásra, de az első információk szerint senki sem sérült…
Tovább...Tetten érték Érbogyoszló polgármesterét
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló (Buduslău) polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO). Az…
Tovább...Brüsszeli együttműködés a Tisza és az RMDSZ között
Az Európai Parlament elítélte a Benes‑dekrétumokra hivatkozó szlovákiai földelkobzásokat. A testület 347 igen szavazattal fogadta el az állásfoglalást, amely szerint…
Tovább...Bécsbe vezetett Magyar Péter második külföldi útja
Magyar Péter miniszterelnökkel Magyarország konstruktív tagként tér vissza az Európai Tanácsba - mondta Christian Stocker osztrák kancellár csütörtökön Bécsben a…
Tovább...