Tamer er-Rifaai katonai szóvivő az egyiptomi tévében felolvasott közleményben jelentette be a terroristák, terrorszervezetek és bűnözők elleni átfogó biztonsági művelet kezdetét. (tovább…)
Continue ReadingA VMSZ gyengülését mutatják a szerbiai választási bizottság adatai
A kormányzó jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) győzelmével zárultak Szerbiában a tegnapi előre hozott parlamenti, valamint a vajdasági tartományi választások. (tovább…)
Continue ReadingA termőföldek privatizációja ellen tiltakoznak Kazahsztánban
Százak tüntettek tegnap egy privatizációs törvénymódosítás ellen Kazahsztán olajkitermelői központjában, Atirauban, mert attól tartanak, hogy a jogszabály lehetővé teszi külföldieknek kazah termőföldek vásárlását. A nyugat-európai méretű közép-ázsiai ország kormánya tavaly módosította a földtörvényét azzal a céllal, hogy felgyorsítsák a földek privatizációját, amelyeket általában nem birtokolnak, hanem bérelnek a földművesek. (tovább…)
Continue ReadingElbeszéltek egymás mellett
Süketek párbeszéde zajlott a romániai igazságügyi reformmal kapcsolatban tegnap esti vitán az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén. A frakciók képviselői a saját álláspontjukat hangoztatták. (tovább…)
Continue ReadingSzöul elutasította Phenjan ajánlatát
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozottan elítélte tegnap az előző nap egy tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétával végrehajtott észak-koreai fegyverkísérletet, hangsúlyozva, hogy a lépés fokozza a phenjani rezsim képességét nukleáris fegyverek célba juttatására. A rakétaindítás a Biztonsági Tanács határozatainak „újabb súlyos megsértése” – hangsúlyozza a testület közleménye. (tovább…)
Continue ReadingLemond a német szociáldemokraták elnöke
Martin Schulz távozik a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöki tisztségéből a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) kidolgozott koalíciós szerződésről tartandó pártszavazás után, ezt a politikus személyesen jelentette be szerdán Berlinben. (tovább…)
Continue ReadingNem lesz páneurópai lista a jövő évi EP-választáson
Erről az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén döntött. A javaslat szerint a 2019-ben esedékes EP-választásokon ? a 73 brit mandátum felszabadulásával ? 27 képviselőt uniós választókerület kialakításával választottak volna meg.
Continue ReadingA világűrben futotta le a maratoni távot Tim Peake brit űrhajós
A világon az első férfiként az űrben teljesítette tegnap a híres londoni maratonnal egy időben, futópadon a 42,2 kilométeres távot Tim Peake brit űrhajós. A Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó 44 éves asztronauta 3 óra 35 perc és 21 másodperc tette meg a távot. (tovább…)
Continue ReadingKatalán támogatói is vannak a Minority SafePacknek
Katalán politikai és civil szervezetekkel tárgyalt hétfőn és kedden Barcelonában a Minority SafePack kezdeményezésről a FUEN elnöke.
Continue ReadingÁllami hackerek támadták az amerikai választási rendszert
Valóban behatoltak az amerikai választási rendszer számítógépeibe a 2016-os elnökválasztás idején ? erősítette meg az amerikai belbiztonsági minisztérium kiberbiztonságért felelős vezetője egy televíziós interjúban. (tovább…)
Continue ReadingA Gazprom a tavalyinál több földgázt termelne idén
A Gazprom orosz gázipari cég idén a tavalyinál némileg több földgázt tervez termelni, miközben hosszabb távú tervei szerint Kínában a gázpiaci részesedése 13 százalék feletti lesz 2035-re. (tovább…)
Continue ReadingAz iraki hadsereg hadműveletet indított egy tervezett olajszállítási útvonal megerősítésére
Iraki erők hadműveletet indítottak az iráni határ térségében, hogy megerősítsék a terület ellenőrzését, amelyen keresztül olajat szállítanának a szomszédos országba – közölte ma a hadsereg. (tovább…)
Continue Reading