Életét vesztette egy Hollandiában történt autóbalesetben öt román állampolgár: egy 24 éves nő, és négy ? 27 és 37 év közötti ? férfi.

A román hírtelevíziók szerint a baleset Helmond és Deurne között történ hétfőn délután. A román állampolgárok egy kisbuszban ültek, amelyik eddig ismeretlen okokból a szemközti forgalmi sávba sodródott, és frontálisan ütközött egy tartálykocsival.

Az ütközésnek pusztító ereje volt, teljesen szétroncsolta a mikrobuszt. A helyszínre több tűzoltóegységet, mentőautót és egy mentőhelikoptert is riasztottak. A kisbuszban a sofőrrel együtt kilencen utaztak. Öten a helyszínen életüket vesztették, négy személy súlyos sérülésekkel került kórházba.

A holland sajtó szerint a halálos áldozatok a német Horizon vállalat alkalmazottai voltak.