A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) közös levélben kérte Petro Porosenko ukrán elnököt, hogy ne írja alá az ukrán parlament által a napokban elfogadott nyelvtörvényt, mert szerintük az kirekesztő, alapjaiban sérti Ukrajna állampolgárainak emberi jogait, és ellehetetleníti az ukrajnai nemzetiségek anyanyelv-használatát.
(tovább…) Continue ReadingIrán hivatalosan is leállította az atomalkuban vállalt egyes kötelezettségeinek teljesítését
Irán hivatalosan leállította a 2015-ös többhatalmi atomalku keretében vállalt egyes kötelezettségeinek teljesítését – közölte ma egy teheráni hírügynökséggel az ország atomenergetikai tanácsának egy jól értesült tisztségviselője.
(tovább…) Continue ReadingJúnius elején az alsóház elé terjeszti a kormány a Brexit-törvénytervezetet
Június elején az alsóház elé terjeszti a brit kormány a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) törvénybe iktatását célzó tervezetet.
(tovább…) Continue ReadingElvágják a terrorista-utánpótlást
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet „fővárosában”, a szíriai Rakkában még körülbelül kétezer harcos küzd az amerikaiak által támogatott Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ellen – tudatta újságírókkal Washingtonban Brett McGurk, a szélsőségesek ellen küzdő nemzetközi koalícióhoz delegált amerikai különmegbízott. (tovább…)
Continue ReadingTilos söpörni Mexikóvárosban
Bozóttüzek füstje miatt légszennyezettségi vészhelyzetet hirdettek ki Mexikóvárosban: egyebek közt tilos utcát, járdát söpörni. A rendelkezés 9 millió lakost érint.
(tovább…) Continue ReadingA spanyol rendőrök hat óra alatt megtalálták a segítséget kérő román nőt
A spanyol csendőrség mindössze hat óra alatt kiszabadított egy elrabolt és fogva tartott román nőt, hogy sikerült felvennie a kapcsolatot a családjával, amely aztán riasztotta a hatóságokat.
Beismerte bűnösségét a korábban hősként tisztelt informatikus
Beismerte bűnösségét, kártékony adathalász programok írását és terjesztését Marcus Hutchins angol informatikus, aki kulcsszerepet játszott abban, hogy sikerült leállítani a májusban világszerte hatalmas károkat okozó WannaCry nevű zsarolóvírust terjedését – írta szombatra virradóra a The Daily Telegraph című brit napilap ügyészségi forrásokra hivatkozva. (tovább…)
Continue ReadingNémetországban meghaladta a 25 százalékot a migrációs hátterű lakosság aránya
Németországban meghaladta a 25 százalékot a migrációs hátterű lakosság aránya – írja az MTI a szövetségi statisztikai hivatal adatait idézve. A Destatis szerint az a németországi lakos tartozik a migrációs hátterű emberek közé, akinek legalább egyik szülője nem születésénél fogva vált német állampolgárrá.
(tovább…) Continue ReadingDragnea virgoncabb gazdasági diplomáciát szeretne
A román gazdasági érdekek erőteljesebb képviseletére buzdította a nagyköveteket Liviu Dragnea a román diplomácia éves találkozóján. (tovább…)
Continue ReadingTrump írásban is kiléptetné az USA-t a klímaegyezményből
Az amerikai kormány írásban értesítette az Egyesült Nemzetek Szervezetét (ENSZ) a párizsi klímaegyezményből történő kilépési szándékáról. Az értesítésnek nincs jogi hatálya, mert az egyezmény lehetőséget ad ugyan arra, hogy egy ország 2020. november 4-ig teljesen kilépjen, ám formálisan erről 2019 előtt nem küldhet értesítést a világszervezetnek.
Két ország diplomatái próbálják elsimítani a botrányt, az amerikai elnök a Twitteren mondta le dániai látogatását
Morgan Ortagus amerikai külügyi szóvivő közleményében tudatta: Mike Pompeo külügyminiszter szerdán telefonon tanácskozott dán kollégájával, Jeppe Kofoddal, és az amerikai-dán biztonságpolitikai együttműködésről valamint Grönlandról beszélgetett.
(tovább…) Continue ReadingSoha nem volt ennyire jó viszony az USA és Románia között
Várhatóan még az ősz folyamán látogatást tehet az Amerikai Egyesült Államokban Mihai Tudose miniszterelnök ? közölte Románia washingtoni nagykövete. (tovább…)
Continue Reading