A világon több mint 116 millióan fertőződtek meg a SARS Cov 2 vírussal, a halálos áldozatok száma meghaladta a 2 és fél milliót, a gyógyultaké pedig a 65 és fél milliót a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem ma reggeli adatai szerint.
(tovább…) Continue ReadingBrüsszel új szankciókat javasol Moszkva ellen
A csomag célja, hogy megakadályozza Oroszország hozzáférését a kulcsfontosságú technológiákhoz és piacokhoz – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
Continue ReadingElindult a Marson a Perseverence
A Perseverence űrrobot új képeket küldött a Marsról. A jármű két héttel ezelőtti leszállása óta először indult meg és mozdult el néhány méterrel a Vörös Bolygón. Sikeresen lefényképezte saját nyomait a marsbéli talajon. A képeket a NASA közzétette.
(tovább…) Continue ReadingCsökken az új koronavírus-fertőződések száma Nagy-Britanniában
Jelentős ütemben csökken a naponta azonosított új koronavírus-fertőződések száma Nagy-Britanniában. A kedden ismertetett legfrissebb elemzői számítások szerint most már biztosra…
Continue ReadingIrakban tárgyal a pápa
Történelmi látogatáson Irakban tartózkodik Ferenc pápa, hogy támogassa a helyi keresztény közösséget. Tizenöt hónapja ez a pápa első külföldi útja, valamint katolikus egyházfő először látogat a konfliktusoktól sújtott arab országba.
(tovább…) Continue ReadingTúlterhelődtek a kórházak Olaszországban
Olaszországban túlterhelődtek a kórházak az omikron variáns terjedése miatt. Milánóban újra megnyitották a vásártéren felállított, koronavírusos betegeket fogadó Covid-19-kórházat. A…
Continue ReadingDíjazták Berlinben a magyar filmeket
Mindkét magyar versenyfilm bekerült a díjazottak közé a 71. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon: Nagy Dénes a legjobb rendezésért járó Ezüst Medvét…
Continue ReadingMigrénkutatókat díjaztak
Négy migrénkutatással foglalkozó tudós kapta idén az idegtudomány legnagyobb presztízsű kitüntetését, az Agy-díjat.
(tovább…) Continue ReadingOroszország több irányból támadást indított Ukrajna ellen
Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban katonai művelet végrehajtását rendelte el a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására.
Csapatkivonás Kazahsztánból
Csütörtöktől mintegy 10 nap alatt kivonulnak Kazahsztánból az Oroszország vezette külföldi csapatok – jelentette be Kasszim-Zsomart Tokajev kazak elnök a parlamentben.
(tovább…) Continue ReadingFertőzésveszélyben a bolgár vezetőség
A bolgár Nemzetbiztonsági Konzultatív Tanács minden tagját karanténba helyezték és várják teszt eredményeket – közölte a bolgár közegészségügyi főfelügyelő. Az…
Continue ReadingPutyin a Szevasztopol elleni dróntámadás kivizsgálásától teszi függővé a gabonaszállítás felújítását
A Szevasztopol elleni dróntámadás kivizsgálása és Kijev által adott biztonsági garanciák után lehet csak felújítani a gabonaegyezmény végrehajtását – jelentette…
Continue Reading



